beharangozó

2019.03.09. 08:15

Szinte az összes együttesünk idegenben lép pályára a hétvégén

Sűrű program vár megyei érdekeltségű sportcsapatainkra, ugyanis szinte minden sportban fontos rang­adók várnak rájuk.

Kemma.hu

Igazi mumuscsapattal találkozik a Tatai AC (kékben), a fürediek többször is megtréfálták már oket

Forrás: 24 Óra

Fotó: Zantleitner Ingrid

A vendégek számára nincs más opció, mint a győzelem, ugyanis a Rákoshegy I. ellen elveszített hazai meccset követően a TSC visszacsúszott a hatodik helyre. Viszont egy idegenbeli győzelemmel ismét az előkelő negyedik pozícióba kerülhetne. A vendégek ennek tudatában készülnek a Balaton-parti partira. A csapatból Némethné Katona Beáta hiányzik majd, ő műtét után lábadozik.

Teke Szuperliga, női, 15. forduló

Balatoni Vasas SE–Tata­bányai SC

Siófok, vasárnap, 10 óra.

Jó passzban van a Tatabánya, ezt az is mutatja, hogy a masszív Szentest az előző játék­napon különösebb gond nélkül két vállra fektette. Így négy forduló óta veretlen a TVSE. Zantleitner Tamás, a kék-fehérek szakvezetője abban bízik, hogy a vasi székhelyű csapat elleni is fegyelmezetten védekezve, koncentráltan játszanak a vízművesek. – A korábbi találkozóinkon meglehetősen sok gólt lőtt nekünk a Szombathely, ezt szeretnénk most elkerülni, és tovább nyújtanánk a veretlenségi sorozatunkat is.

A mérkőzésen Tóth I. és Ercse N. fújják majd a sípot.

Vízilabda OB I, férfi, alsóház, középszakasz, 3. forduló

AVUS–Tatabányai Vízmű SE

Szombathely, szombat, 16 óra.

Az OSE az addig veretlen Veszprém vasárnapi legyőzése (89-84) után ezúttal Törökbálintra látogat, ahol a 9. helyen álló MTK lesz az ellen­fele. A tét mindkét csapat számára nagy: a hazaiaknak még van matematikai esélyük a rájátszás elérésére, a Lions pedig tovább erősítheti harmadik pozícióját, amellyel a rájátszás első körében (ahol már biztos az oroszlányiak rész­vétele) pályaelőnyt élvez majd. Bár idegenbeli meccs lesz, az esélyek az OSE mellett szólnak.

Kosárlabda, NB I B, Piros csoport, férfi, 23. forduló

MTK Törökbálint–OSE Lions

Törökbálint, szombat, 19.15 óra.

A tabella harmadik helyén álló szigetszentmiklósiak (ideiglenes) otthonában folytatja szereplését a TKC. Lukács Anikó tanítványai legutóbb csaknem ledolgozták hatalmas hátrányukat a BEAC ellen, végül azonban vereség lett a vége.

– A hazaiak az esélyesek – fogalmazott lapunknak Mózes Emil, a TKC szakosztályvezetője. Mint mondta, együttesük rapszodikus játékot nyújt mostanában, de szeretnék megnehezíteni a BKG DSE dolgát. A TKC-nál Kapornai egyéb elfoglaltság miatt nem állhat rendelkezésre.

Kosárlabda, amatőr női NB I, Piros csoport, 23. forduló

BKG DSE–Tatabányai KC

Dunaharaszti, vasárnap, 10.45.Kosárlabda, amatőr női NB I, Piros csoport, 23. forduló

BKG DSE–Tatabányai KC

Dunaharaszti, vasárnap, 10.45.

Alsóházi gárda lesz a TAC ellenfele, a fürediek ugyanis a tabella 10. helyén állnak, igaz, csak 3 pont a lemaradásuk a Sibalin-legénységgel szemben.

– Igazi mumus a riválisunk, legutóbb ősszel otthon is kikaptunk tőlük, de szeretnénk visszavágni – mondta Radnai Nándor, a TAC technikai vezetője. Hozzátette: a Balatonfüred fiatal, hajtós gárda, így nem számítanak könnyű találkozóra.A TAC-nál Bagit, Györfit és Deményit kell nélkülöznie a szakvezetésnek.

Női OB I, 18. forduló

RB-Tatabánya–FTC

Buborék, szombat, 17 óra.

Balatonfüredi KSE U21–­Tatai AC

Balatonfüred, vasárnap, 16 óra.

A fiatal tatabányai csapat vendége lesz a jócskán megerősödött, rutinos Ferenc­város. A két együttes decemberi, budapesti mérkőzésén a fővárosi zöld-fehérek „lenullázták” – 10-0 lett a végeredmény – Zantleitner Krisztina vezetőedző gárdáját. A mérkőzés esélyese most is a vendég alakulat, de a hazaiak célja, hogy minél szorosabb végeredményt harcoljanak ki az alapszakasz utolsó összecsapásán.

A találkozót Nóvé Gy. és Győri A. vezeti.

Női OB I, 18. forduló

RB-Tatabánya–FTC

Buborék, szombat, 17 óra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában