vízilabda

2018.11.27. 17:06

A női csapat kikapott, a férfiak megharcoltak a pontjukért

A tatabányai női vízilabdacsapat egy elrontott első negyed után simán kikapott a játékvezetői támogatást is élvező Szegedtől, míg a férfiak ponttal távozhattak a Vasas otthonából.

Petrik József

Forrás: 24 Óra

Fotó: Z. I.

Álmosan kezdett a vendégegyüttes és a védekezése is harmatos volt a Tatabányának. Három-nulla után változtatott a „felálláson” Zantleitner Krisztina, a vendégek szakvezetője, és ez némi javulást eredményezett. Ám Jenei gyors kipontozódását, valamint a szegedi származású Fodor játékvezető ténykedését nem igazán tudta a Zantleitner-csapat kompenzálni.

A Tisza-partiak a harmadik felvonásban már a tizedik emberelőnyös helyzetüket könyvelhették el, a tatabányai eggyel szemben. Érthető, hogy a vendégeknél több játékos is zavarodottan pólózott. A tatabányai fiatalok becsületére legyen mondva, végigküzdötték a mérkőzést. A Tatabánya ezzel a vereséggel, a hetedik, utolsó előtti helyre csúszott vissza az A-csoport tabelláján, éppen a Szeged mögé.

Zantleitner Krisztina: Mentálisan még bőven van hova fejlődnünk, hogy az ilyen helyzeteket is kezelni tudjuk.

Vízilabda OB I., női, 7. forduló

Szeged–RB Tatabánya 12-8 (4-0, 2-2, 2-1, 4-5)

Szeged, 120 néző, vezette: Fodor R., Nóvé Gy.

Tatabánya: Zirighné Sós I. – Zantleitner N. 4, Jenei, Pintér P. 1, Bicskei 1, Tátrai, Keresztes. Csere: Dobos, Vaszari 2, Petik, Szedlakova, Kolarova. Edző: Zantleitner Krisztina.

Gól emberelőnyből: 10/1, illetve 5/1.

Gól ötméteresből: 3/3, illetve 0.

Izgalmas, változatos mérkőzést hozott a két csapat fővárosi randevúja. A meccs elején jobbára a vízművesek vezettek, de aztán fordult a kocka, és a vendégek szaladtak az eredmény után. Ebből a hullámzó játékból végül igazságosnak mondható pontosztozkodás született. A TVSE a hatodik helyen áll a B-csoportban.

Zantleitner Tamás: Örülök, hogy amikor a Vasas átvette a vezetést, volt erőnk visszajönni. Egyébként már nagyon-nagyon régen nem szereztünk pontot a budapesti piros-kékek otthonában.

OB I., férfi, 6. forduló

Vasas–Tatabányai Vízmű SE 7-7 (1-1, 2-2, 2-2, 2-2)

Budapest, Komjádi-uszoda, 150 néző, vezette: Berki A., Pásztor A.

TVSE: Barabás – Kolozsi 2, Korbán, Keresztúri 1, Kalanovics, Kolarik 1, Máthé 1. Csere: Kuncz, Márkus, Szentesi 2, Hoppál, Fazekas T. Edző: Zantleitner Tamás.

Gól emberelőnyből: 6/2, illetve 7/1.

Gól ötméteresből: 1/1, illetve 1/1.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában