ultrafutás

2018.10.06. 20:00

Maráz Zsuzsanna beírta magát a Spartathlon történetébe (képek)

Aki eddig nem ismerte az esztergomi ultrafutó, Maráz Zsuzsanna nevét, az a napokban biztosan megjegyezte magának. A 47 éves sportoló az Athén-Spárta közötti 246 kilométeres idei Spartathlonon nőként elsőként ért célba. Ezzel szó szerint beírta magát a verseny történetébe: neve már ott díszeleg a győzteseket jegyző spártai kőoszlopon. Zsuzsannával a reptéren, a hazaút előtt sikerült beszélgetnünk.

Szénási Szimonetta

Maráz Zsuzsannát a viharos időjárás sem tudta eltántorítani a céljától: a Himnuszt dúdolva ment előre a Spartathlonon (Fotó: beküldött)

Maráz Zsuzsannát a viharos időjárás sem tudta eltántorítani a céljától: a Himnuszt dúdolva ment előre a Spartathlonon (Fotó: beküldött)

– Milyen érzésekkel indulsz haza?

– Nagyon elfáradtam az elmúlt napokban, így most már csak arra vágyom, hogy otthon legyek. Megkönnyebbülés itt lenni a reptéren, ami egyben azt is jelenti, hogy minden rendben ment, sikerült épségben átvergődnünk a néha veszélyesnek tűnő görög forgalmon. Pillanatnyilag úgy érzem magam, mint aki végigmulatott egy háromnapos lakodalmat. (nevet – a szerk.) Ugyanez volt tavaly is, a verseny után levert a lábamról egy megfázás. Nagyon legyengült az immunrendszerem a fizikai-szellemi megterheléstől. De a fáradtság mellett nagy boldogság is van bennem a verseny miatt.

Maráz Zsuzsanna immár harmadik alkalommal indult a Spartathlonon, ahonnan ezúttal győztesként tért haza

– Tudatosult már benned, hogy győztél?

– Próbálom felfogni. A párom, Attila, aki kísért a versenyen, folyamatosan mondogatja, hogy győztem, de még így is nehéz elhinni. Emellett furcsa úgy visszatekinteni a helyszínre, a versenyre, az ittlétre, hogy lehet, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy itt vagyok.

– Eldöntötted, hogy nem indulsz többet?

– Egyelőre nem vagyok biztos benne. Van egy olyan gondolatom, hogy most kellene abbahagyni, hiszen már harmadjára indultam, most sikerült nyernem is, így lehet, hogy a jövőben új kihívás felé kellene néznem. De mindenképp életem egyik legnehezebb döntése lesz jövő februárban, a jelentkezésnél azt mondani, hogy nem jövök.

– Az időjárás javult azóta? A verseny alatt igazi ítéletidő tombolt.

– Természetesen azóta ragyog a nap, igazi szép utónyári idő van, ez a kedvencem. Nagyon kellemes volt trikóban, rövid nadrágban sétálgatni a tengerparton. Fürödni nem fürödtem, a lábamon nagyon sok vízhólyag lett a verseny alatt, nem szerettem volna, ha elfertőződnek, és a sós víz csípi is a sebeket.

– A hólyagokat is az esős időjárásnak „köszönheted”?

– Igen, elképesztően sok eső esett, így folyamatosan vizes cipőben kellett futnom. Nem úgy kell elképzelni, hogy kicsit nedves volt az út: néhol bokáig, sőt vádliig érő vízfolyamban kellett mennem. Hiába kentem folyamatosan a lábam, és készültem váltócipővel, teljesen felázott a bőröm. Emellett a szél is orkán erejűvé erősödött a verseny ideje alatt. A benzinkúton levő táblákat, a frissítő pontok asztalait is felborogatta. Még a vizet sem tudták poharakba tölteni a segítők. Azt mondták a helyiek, hogy ötven éve nem volt ilyen hatalmas vihar a környéken. Egy törékenyebb testalkatú japán futónő nem is fejezhette be a versenyt, a szervezők nem engedték, mert az erős szél szinte elsodorta, úgy kellett kapaszkodnia az út menti korlátba. Végül a szintidőt is eltörölték, már annak is örültek, hogy a versenyzők beértek a célba.

Az elszánt futót a viharos időjárás sem tudta eltántorítani a céljától: a Himnuszt dúdolva ment előre

– Hogy viselted ezeket a megpróbáltatásokat?

– Nem vettem rosszul, jobban bírtam, mint a nagyon meleget. Az inkább megviseli az ember szervezetét. A hőmérséklet most teljesen optimális lett volna, csak az eső és a szél okozott problémát. Egyedül a befutóm nem úgy sikerült, ahogy megálmodtam. Mikor először futottam, hatalmas tömeg éljenzett a célban, nagyon szép és megható volt, most viszont szinte mindenki elmenekült a helyszínről. Azért így is volt egy csapat magyar, akik nagyon szurkoltak, ez jólesett. De a körítés ellenére ez az élmény már így lett az enyém, így lett az én pillanatom.

– Ez lesz a legemlékezetesebb a három Spartathlonod közül? (Zsuzsanna 2016-ban harmadik, 2017-ben második lett a versenyen – a szerk.)

– Mindegyik másért fontos. Az első azért, mert az volt az első. Másodjára már volt tapasztalatom, ismertem a terepet, sikerült javítanom az időmön két órát. Ettől függetlenül nagyon kemény volt, alig vártam a végét, ezért is sírtam a befutó után olyan sokáig, hatalmas megkönnyebbülés volt befejezni. Most sokkal jobban bírtam fizikailag, és sikerült győznöm, ez azért lesz maradandó.

– Nem is volt mélypontod a verseny során?

– Dehogynem, ultratávoknál nincs olyan, hogy ne lenne. Körülbelül 200 kilométer környékén elkezdett fájni a gyomrom. Aggódtam, hogy mi lesz, ha nem múlik – amire nemrég egy versenyen már volt példa –, de szerencsére pont jött egy emelkedő. Azt gyalogolva tettem meg, annyi idő alatt rendeződött is a helyzet, megszűnt a fájdalom, így újra tudtam futni. Szerencsére mindössze fél órát „szenvedtem”.

– A párod nem aggódott érted, nem volt olyan pillanat, amikor azt kérte, inkább fejezd be?

– Nem, ilyen nem volt. Természetesen nagyon aggódott, hogy ilyen körülmények között kell futnom, de biztatott, ahogy mindig is. Sőt egy nagy kóbor kutyától is meg akart védeni, de az ellenőrző autó pont akkor ért oda, a szervezők pedig lezavarták a pályáról. Szerencsére mire a vihar a tetőfokára hágott, én már beértem.

Az idei Spartathlon számos nem várt kihívást tartogatott az indulóknak

– A lányod is veletek volt?

– Nem, ő nem szokott eljönni a nagy versenyekre. Nem tudom, hogy bírná, ha látná a kínjaimat, és azt sem, én hogyan reagálnék, ha látnám a lányom aggodalmát vagy esetleg a könnyeit.

– Ezúttal volt valamilyen különleges praktikád, taktikád?

– Nem, mindent ugyanúgy csináltam, mint szoktam, csak a frissítésben volt változás: az edzőm, Olivér (Lórincz Olivér – a szerk.) telefonon szólt, hogy az időjárásra való tekintettel vigyek be a megbeszéltnél is több kalóriát. Ezt a tanácsot megfogadtam.

– Mit szóltál ahhoz a szolidaritáshoz, amivel a csapatod támogatott? (Az Esztergomi Futóművek tagjai a verseny idején végig futottak, ezzel támogatva Zsuzsannát – a szerk.)

– Borzasztóan meghatott, nagyon elérzékenyültem, és rengeteg erőt adott, amikor a nehéz percekben arra gondoltam, hogy most éppen otthon is velem futnak.

– Versenyen is volt „társad”: a második helyezettel, Katerina Kasparovával egy darabon együtt futottatok.

– Igen, a fiatal cseh lánnyal korábbról, az Európa-bajnokságról ismertük egymást. Már a Spartathlon előtt megbeszéltük, hogy ha úgy adódik, akkor futunk majd együtt. Ő már tudta, hogy én győzni jöttem ide, én pedig abban voltam biztos, hogy mindketten dobogósok leszünk, csak az volt a kérdés, milyen sorrendben. Nekem a tapasztalatom és a rutinom miatt nagyobb esélyem volt a győzelemre.

– Tényleg győzni mentél?

– Volt bennem egy ilyen gondolat, tudtam, hogy megvannak hozzá a képességeim, de persze ezt így nem mondtam ki. A szívem mélyén reméltem, amikor pedig már a verseny közben átettem a vezetést, már az motivált, hogy a végén nekem fog szólni a Himnusz. Még dúdoltam is magamban, ez adott erőt a nehéz percekben.

– Tudod már, mi lesz a következő kihívás?

– Nem, most a pihenés időszaka következik, aztán majd meglátom, melyik versenyekre nevezek.


Zsuzsannán kívül több megyei sportoló is teljesítette az embertpróbáló versenyt. A róluk készült videós összeállítást ITT tekintheti meg.

(Képek: Maráz Zsuzsanna saját fotói)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában