kézilabda

2018.09.22. 16:38

Ismét nem volt szerencséje a TAC-nak a Veszprémi KKFT ellen

A tataiak ahhoz a Veszprémi KKFT-hez utaztak, amely nemrég a Magyar Kupában búcsúztatta őket, volt tehát lett volna miért revansot venniük.

Vá. T.

Forrás: 24 Óra

Fotó: Hagymási Bence

Az első félidőben úgy tűnt, hogy ez sikerül is, a vendégek kimondottan jól játszottak, támadásban és védekezésben sem akadozott a játék. Igaz, több tatai ziccer is kihasználatlanul maradt, akkor azonban még ennek nem lett meg a böjtje. Félidőben magabiztosan, négy góllal vezetett a TAC.

Fordulás után előjöttek az egyéni hibák a vendégeknél, többen is úgy gondolták, hogy egyedül kell eldönteni a két pont sorsát. Mindezzel még néhány furcsa játékvezetői ítélet is párosult, no és a végén a szerencse is elpártolt a gárdától. A Veszprém végül nyert, vagyis a tataiaknak ismét csak a bosszankodás jutott osztályrészül a bakonyiak elleni mérkőzés után…

Sibalin Jakab: Sajnos elfelejtettük, hogy hatvan percig tart egy meccs…

Férfi kézilabda NB I. B., Nyugati csoport, 2. forduló

Veszprémi KKFT Felsőörs – Tatai AC 23-21 (10-14)

Veszprém, 200 néző, vezette: Sándor Gy., Szabó B.

TAC: Deményi – Mizsér, Schekk 8, Bagi, Harsányi 4, Benis 1, Báthori 1. Csere: Sarmon (k.), Fekete, Györfi 4, Boros 2, Venczel, Steczina 1. Vezetőedző: Sibalin Jakab.

Hétméteresek: 3/2, illetve 1/1.

Kiállítások: 10 perc, illetve 6 perc.

Az eredmény alakulása: 10. perc: 2-5, 20. p.: 6-10, 40. p.: 14-15, 50. p.: 18-18.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában