Helyi sport

2017.07.13. 06:18

Foci: Gyászosan kezdett, de az ötödik helyen zárt a Nyergesújfalu

Fotó: Hagymási Bence

A Nyergesújfalu idei teljesítménye abszolút meglepetés, hiszen az előző, 2015–2016-os szezonban újoncként a 12. pozícióban végeztek, így a cél nem lehetett más a magunk mögött tudott idényre sem, mint a bennmaradás.

Ez elég teljesíthetetlen célnak látszott az első fordulókban, hiszen a Nyergesújfalu az első hét meccsen mindössze három pontot szerzett (az első fordulóban, az újonc Nagyigmánd ellen), amivel éppen csak az eteieket előzték meg. Vereséget szenvedtek az Ácstól és az Esztergomtól is, amely csapatokat aztán a végelszámolásban vastagon megelőztek. Ezt azonban egy remek sorozat követte, legyőzték a Sárisápot és a Kecskédet, valamint hatot gurítottak az Etének, és ötöt a Vértessomlónak. Ezzel pedig a hetedik forduló utáni tizenkettedik helyet ötödikre cserélték a téli szünetre.

A gyenge kezdéshez az is hozzájárulhatott, hogy az első 14 fordulóban a csapat nem játszott otthon, azaz minden hétvégén utaztak. Ezt követően a hazai pálya sem Nyergesújfalut jelentette, hiszen a pálya felújítás alatt áll, ezért Bajóton fogadták ellenfeleiket. A tavaszi szezont a Bábolna és az Esztergom legyőzésével kezdték Manga Zsolték, majd nagy meglepetésre a bajnoki címért küzdő Tatát is elkapták Bajóton.

Az év legtöbb gólt hozó meccsét aztán az Oroszlány ellen játszották a kétszer is elhalasztott találkozón, amikor hiába lőttek négyet, kaptak cserében hetet. Az alapszakasz végén aztán újra legyőzték a Kecskédet és a Vértessomlót, így az ötödik helyről várták a rájátszást. A rájátszásra aztán elfogyott a csapat, kikaptak a Kecskéd–Tata–Vértesszőlős triótól, ám a bajnokságot végül győzelemmel zárták, hiszen egy tét nélküli találkozón legyőzték az Oroszlány csapatát.

Ezzel a csapat az ötödik helyen zárta a bajnokságot, 43 megszerzett ponttal. Leggólerősebb játékosuk a fiatal Manga Zsolt volt, aki az alapszakaszban 19, a rájátszásban pedig 2 gólt szerzett, így összesen 21 találattal zárt. Nem sokkal maradt el társa, a Futsal NB I.-et megjárt Hajnal Róbert (aki egyébként a válogatott játékos, Hajnal Tamás testvére), aki 16 alapszakaszbeli találatát egy rájátszásban szerzett góllal toldotta meg. Nyergesújfalun tehát elégedettek lehetnek a szezonnal, amire a későbbiekben is lehet alapozni a településen.

A szezon előtt vélhetően nem számítottak arra, hogy a legjobb öt között lesznek, de a hét forduló után megszerzett három pontnál egészen biztosan nem számítottak arra, hogy a dobogóért csatázhatnak. Az ötödik hely végül sikernek könyvelhető el számukra, és a következő szezonban is építkezhetnek erre.

Az bizonyos, hogy Elzer István „beugrós” vezetőedző helyett Gabala Ferenc irányítja a csapatot, aki már korábban volt a Nyergesújfalu vezetőedzője, többek között az NB III.-ba is vezette őket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában