Ünnepség

2024.04.26. 17:15

A legendás Kincsemről nyílt kiállítás Kisbéren +fotók

A kisbériek nagyon büszkék, hogy a 150 éve született verhetetlen csodaló Kisbérről származott. Kincsem életéről és eredményeiről most kiállítás is nyílt.

Goletz-DeáK Viktória

Méltán büszke a város a verhetetlen csodakancára, Kincsemre, akinek érdemeiről még egy film is született. A közelmúltban pedig egy márványtáblát avattak a korábbi törzsmén istálló, jelenlegi járási kormányhivatal épületének falán. 

A kisbériek nagyon büszkék, hogy a 150 éve született verhetetlen csodaló Kisbérről származott. Kincsem életéről és eredményeiről most kiállítás is nyílt.
Kincsem életéről és eredményeiről nyílt kiállítás Kisbéren
Fotó: Zetovics Márió

Kincsem bejárja az országot

Most egy kiállítással tisztelegtek Kisbéren a híres csodaló emlékének, amit három héten keresztül láthatnak az érdeklődők a művelődési házban. A tervek szerint a tárlatot az ország több pontjára is elviszik. Az ünnepélyes megnyitón többek között beszédet mondott Czunyiné Dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő, Estók János a Magyar Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója, Sinkovicz Zoltán, a település polgármestere, illetve Brenyó József, író, aki többek között a Kincsemről szóló könyvet is írta. A beszédek végén dr. Nagy László, muzeológus tartott kurátori tárlatvezetést és mesélt Kincsem életéről, illetve eredményeiről a vendégeknek. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában