Karácsony a Dunán

2023.10.18. 12:42

Kiss Nóémi íróval tartottak irodalomterápiás estet Esztergomban

Egy nemrég alakult esztergomi irodalomterápiás közösség berkeibe hívták meg a minap Kiss Noémi írót. Az est folyamán az alkotó a Kaleidoszkóp Ház barlangtermében mutatta be Karácsony a Dunán című, legutóbb megjelent novelláskötetét, melynek keletkezéséről, fő témájáról, a Duna menti zsákfaluról, annak különös lakóiról és írói önmagáról is vallott.

Pöltl Zoltán

Kiss Noémi volt a legutóbbi író-olvasó találkozó vendége

Fotó: P.Z.

A felolvasásokkal egybekötött író-olvasó találkozó nyitásaként Kiss Noémi a Duna partján található aprócska zsákfalu gyerekeinek úszással kapcsolatos epizódjairól olvasott fel a Karácsony a Dunán című kötetből egy novellát. Ezután első körben a szerző arról beszélt, hogy közel egy évig írta ezt a kötetét, melyben a novellákat felkérésre alkotta az Élet és Irodalom folyóiratba, azon belül is a tárcarovatba. Kiss Noémi elmondta, hogy a felkérés után eldöntötte, hogy a természetről, azon belül is a Dunáról szeretne írni ezekben a tárcákban, mert úgy látta, hogy a természet ebben az életperiódusában valamiért nagyon fontos lett. 

Ez azért volt így – mint hozzáfűzte – „mert elutasítom a világot, vagy azért, mert szorongásaim voltak attól, hogy túl sok az információ, túl sok az internet, és kerestem, hogy mi a vágyam, és akkor jött, hogy legyen a téma a Duna, legyen az a falu, Kisoroszi, ahol már több, mint tíz éve élünk és sokat vagyunk ott, és az, amit az évek alatt, elbújva kicsit magamévá tettem.”  

A rendezvény ezen pontján a Dunába való úszás irányába folyt a diskurzus, ahol az író beszélgetőpartnere, Gép Katalin irodalomterapeuta is elmondta a folyóval kapcsolatos, nem mindig pozitív úszás emlékeit, melyek félelmeket, szorongást is kiváltottak, hiszen a folyóban úszni nem feltétlenül veszélytelen. Az író kifejtette, hogy a könyvében lévő novellák minden egyes darabjában más élethelyzetet akart bemutatni, sűrítve. A találkozón az is elhangzott, hogy az alkotói szándék az volt, hogy egy Magyarországon bárhol megtalálható zárt közegű településről szóljanak a novellák, melyek a magyar novellisztika balladai hagyományait követve készülnek el, mely elbeszélésekben mindig van, legyen valami megrázó, drámai.

Az est újabb felolvasással folytatódott, akkor egy különös alak, egy a faluba betelepülni akaró pék furcsa történetét hallgathatta meg a közönség Kiss Noémitól. Ezután gyerekkoráról beszélt, a 80-as évekről, melyet voltaképpen minden regényében, novellájában feldolgoz. A párbeszédben ezek után a novelláskötet alaptémája került elő ismét, a Duna, a különleges karakterek, a zárt közösséget jelentő falu, ahol a történetek játszódnak, ahol – mint az író magyarázta – minden titokzatos, mint a világ oly sok része, ahol a döntések így-úgy befolyásolják a sorsokat, mely sorsok a falumenti folyó sodrásával metaforikus kapcsolatban vannak.

Emellett arról is beszélt, hogy a novellák megírása előtti időszakban sok történetet gyűjtött dunai témában, sok jegyzet, vázlat készült, mielőtt a novellák megkapták végleges formájukat, illetve a novellák igaz történeteken alapulnak, de néhány történetet egybe montírozott. 

Az alkotó e ponton tette hozzá, hogy a dunai téma okán több olyan fesztiválra is hívják, ahol a Duna folyik, így például Ausztriába, Németországba, ahol Magyarországhoz hasonlóan a folyó sokféle tekintetben termékenyítette meg a partmenti kultúrákat. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában