Az év zenei eseménye

2023.09.06. 19:57

Trap kapitányék úgy hozzák el Petőfit Esztergomba, hogy arra nem lehet nem odafigyelni +videók

Kirobbanó sikereket ér el országszerte az év zenei eseménye, a Szabadság, szerelem - Petőfi 200. Hétvégén Esztergomban is átélhetjük a különleges koncertszínházi előadás nyújtotta élményeket. Trap Kapitány, azaz Molnár Tibor Attila zenekarával, a Tha Shudras-szal is közreműködik, a frontember gyermekeknek és felnőtteknek is egyaránt ajánlja a produkciót.

Walczer Patrik

A világ rohan, de az Esztergomba érkező előadás zenei anyaga segít, hogy Petőfi is velünk maradjon

Forrás: Baon.hu

Fotó: Bencsik Ádám

Mint arról korábban beszámoltunk, a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című, a „Petőfi Zenei Díj – Az év zenei eseménye” díjjal elismert előadást tavasszal a Petőfi 200 – Közös jó a szabadság című programsorozat keretében Balassagyarmaton, Zalaegerszegen, Békéscsabán, Nyíregyházán, Szolnokon és Debrecenben mutatták be.

Most, az őszi turné első állomásaként ingyenes regisztrációt követően Esztergomban, a Dobó Katalin Gimnáziumban láthatjuk a produkciót szeptember 10-én, melyben Trap Kapitánynak és a Tha Shudras-nak is fontos szerep jut, mely a 19. században élt költő egyik legismertebb költeményét, a Szeptember végént fogja előadni.

A formáció a híres verset sajátos stílusban, egyszerre népies és modern módon dolgozta fel, az eredmény pedig egy elégikus, pörgős szerzemény lett, melyhez ráadásul igen látványos videóklip is készült.

– Zeneszerzői szárnypróbálgatásaimat versmegzenésítéssel kezdtem, így egyértelmű volt, hogy elfogadjuk a felkérést. Azért a Szeptember végén című költeményt választottam, mert nekünk van egy négy részes összefüggő klipsorozatunk, ami egy történetet ad ki, és ez a vers teljesen passzot a bevezetőhöz, a szöveg teljesen fedte a cselekményt. Innentől kezdve a klip képi világa is adott volt, hiszen a zenekar történetének pillanatait filmesítettük meg benne – mondta Trap Kapitány.

A feldolgozás meghallgatásakor rögtön tapasztalhatjuk, hogy több stílusjegyet vegyített az együttes és már-már gépiesnek tűnik az énekes hangja. Molnár Tibor Attila leszögezte: effektek nélkül, egyenes szólamban mondja el a vers szövegét, ez csaphatja be a publikumot.

– Ránk mindig is jellemző volt, hogy a folk motívumokat átemeljük a dalokba, ezért indokoltnak láttuk, hogy a hegedűsünk is játsszon a feldolgozásban. A DJ-nk az elektronikus vonalat, a basszusgitárosunk a disco-funk, míg a gitárosunk az alternatív rock irányzatot képviselte. Mivel régen rappeltem, úgy gondoltam, hogy miért ne lehetne benne egy kis extra, egy kis rap is – árulta el.

A fellépők már több előadáson túl vannak és úgy érzik, mindenütt jól fogadták a produkciót. Trap Kapitány hozzátette: szeretik, ha más népszerű zenekarokkal működhetnek együtt egy projektben, a közös munka révén azt is megtapasztalják, mennyire kedveli a közönség a több mint egy évtized alatt felépített brandjüket, arculatukat. Sajátos stílusukhoz hozzátartozik, hogy maszkokban lépnek színpadra, amivel a magyar előadók között lényegében egyedülállóknak számítanak.

– Mindegyik előadás jó volt, mindenkit egyre jobban megismertünk. Például Senának, az Irie Maffia énekesnőjének férjével mind a ketten loopert használunk, Dánielfy Gergely gitárosával eddig is jóban voltam. Teljesen összerázódott a brigád – mondta Trap Kapitány.

Az énekes megjegyezte: Petőfi olyan régi és ikonikus alakja a magyar kultúrának, hogy az emberben harmincéves korára kialakul egy kép a költőről, ami benne megerősödött a produkció által. Bár rohanó világunkban alapvetően kevesebb időnk jut mindenre – Trap Kapitány személy szerint feliratos filmeket sem tud nézni, mert közben nem tud más tevékenységet végezni – így hasznos lehet, ha megzenésítve ismerhetjük meg Petőfi verseit. Ezáltal a fiatalokhoz is közelebb lehet vinni a költészetet, ráadásul akár vezetés közben is meghallgathatjuk a szerzeményeket.

A kilenc könnyűzenei versfeldolgozást – amelyeket a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány felkérésére készítettek el az előadók – Petőfi forradalmi lelkületét, a szabadság és szerelem elsöprő érzését is magába foglaló zenés, irodalmi előadásra a Kertész Imre Intézet várja az érdeklődők jelentkezését a [email protected]  címen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában