Évforduló

2023.09.27. 13:00

70 éves jubileumát ünnepelte a dorogi könyvtár

A VIII. KultFeszt háromnapos rendezvénysorozat keretében ünnepelte fennállásának hetvenedik évfordulóját a dorogi Gáthy Zoltán Városi Könyvtár. Az intézményben kiállítással is felelevenítették az elmúlt évtizedeket, de író-olvasó találkozót és hangversenyt is tartottak.

Walczer Patrik

Szabó-Berghauer Zoltán (balra) és Mráz László a díjjal

Forrás: 24 Óra

Fotó: W. P.

Ha szeptember, akkor KultFeszt. Az olvasók az elmúlt években már megszokhatták, hogy az intézmény mindig az ősz első havában tartja nívós, kiemelt programját. Az idei rendezvényt átszőtte a jubileum gondolata is, ennek jegyében a nyitónapon a könyvtár alapításának hetvenedik évfordulójáról is megemlékeztek.

Bazsinka Mihály, ismert jazz-zenész kellemes dallamokkal vezette fel Szabó-Berghauer Zoltán intézményvezető köszöntőjét. Az igazgató megjegyezte, hogy a könyvtárak körül időnként fellángolnak kisebb-nagyobb tüzek, egyesek szerint ugyanis nincs már szükség a mai világban az ódivatú, és túlzottan hagyományosnak tekinthető intézményekre. Hozzátette, hogy a rendezvények, a közönség és a beiratkozók száma ugyanakkor mégis azt mutatja, hogy igenis van létjogosultsága a könyvtárnak. Köszönetet mondott a jubileum alkalmából nyílt kiállítás kapcsán a munkatársainak, akik hónapok óta készültek az ünnepségre. 

Dankó József helytörténeti kutató, korábbi iskolaigazgató és alpolgármester beszédében kiemelte: pedagógusi pályája elejétől nyilvánvaló volt számára, hogy könyvtár nélkül nincs oktatás, és hogy egy tankönyvből nem lehet igazából tanítani, szükség van mindarra a számtalan információra, ami jelen esetben a dorogi intézmény gyűjteményében megtalálható.

– Nagyon kevés olyan települése, főleg kisvárosa van az országnak, ahol mind a polgármester, mind az alpolgármester, mind a könyvtárigazgató művek, könyvek szerzője, összeállítója, alkotója – jegyezte meg.

A beszédek után Szabó-Berghauer Zoltán köszöntötte Solymár Judit gyémántokleveles gépészmérnököt és dr. Gréger Ottília nyugalmazott belgyógyász és röntgen főorvosnőt, akiket örökös könyvtári tagnak fogadott. Ezt követően Mráz László, a Dorogi Szénmedence Kultúrájáért Alapítvány kuratóriumának, illetve a Bányász Szakszervezeti Szövetség nevében a kerek évforduló alkalmából átadta Szabó-Berghauer Zoltánnak a K. Kovács József fafaragó népművész által alapított Sínszeg-díjat.

A Kultfeszt második napján Dragomán György, József Attila-díjas kortárs magyar író és műfordító, valamint felesége, Szabó T. Anna költőnő, műfordító és író vendégeskedtek a könyvtárban, míg a zárónapon a szintén 70 éves évfordulóját ünneplő dorogi Erkel Ferenc Zeneiskola Halleluja-kórusa lépett fel Farkas Rose-Marie vezetésével, és Kálvin Balázs zongorakíséretében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában