A magyar fotográfia nagyasszonya ikonikus képeket hozott el Tatára, de majmos nincs köztük

Nemrégiben nyílt meg a tatai vármúzeumban Keleti Éva kiállítása. Bár a kilencvenesztendős fotóművész az eseményre nem tudott eljönni személyesen a pandémia miatt, online formában, Zoomon köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, saját maga válogatta ki az itt kiállított képeket, a színészportrék mellett az ötvenes-hatvanas években készült fotói közül is szemezgetve, amelyeket a Magyar Távirati Iroda (MTI) munkatársaként fényképezett. Csak később kezdett el a színház világa iránt érdeklődni. 

– Egy színészportré mögött sok esetben egy életen át tartó kapcsolat van – hangoztatta Keleti Éva. – Törőcsik Mari még nem volt színésznő, amikor megismerkedtünk, Béres Ilonával pedig épp most tettük le a telefont. Jól ismertem Bessenyei Ferencet is, aki nálunk ünnepelte a hatvanadik születésnapját, miközben egész Budapest azt kereste, hol van. 

Csikós Gábor, a kiállítás rendezője a munkamódszereiről is kérdezte Keleti Évát, aki azt mondta, minden fotó egy különleges szituáció végterméke. Hangsúlyozta, munkájához egy dolog szükséges feltétlenül: hogy szeresse azt, akit fotografál, és más is megszeresse a képen szereplőt. 

– Az én szememben a szépség egészen mást mutat, mint a mindennapi életben – fogalmazott a fotóművész. – Nekem a lelki szépségre van szükségem ahhoz, hogy jó képet készítsek. 

Egy majmos kép sem készült - A kiállítás képei között szerepel egy felvétel, amelyen a tatabányai születésű Záray Márta táncdalénekes, és férje, Vámosi János szerepel. A fotó Keleti Éva elmondása szerint azért a házaspár otthonában készült, mert akkoriban az a hír járta, az énekesek majmot tartanak a lakásukban. A pletyka igaznak bizonyult, a majom tényleg ott volt, rohangált, de sokat ült Záray Márta vállán. Valahányszor azonban Keleti Éva felemelte a képet az exponáláshoz, a majom fogta magát, és ráugrott a fényképezőgépre. Így aztán egyetlen majmos képet sem sikerült készíteni.

Nem szereti a fotográfia azt a szegmensét, ahol mindenki fiatal, mindenki akkor jött a fodrásztól és mindenki éppen akkor vásárolta meg a Gucciból a legjobb ruháját. 

– Ilyen nincs, ez mind csak arra az alkalomra készült – mondta. – Sajnos a mai művészportrék nagy része így készül. Emlékszem, amikor Ruttkai Éva az anyukájával feljött az MTI műtermébe egy nagy táskával. Kiválasztottuk belőle a ruhát, Éva pedig beült a mosdóba, megfésülködött és kisminkelte magát. Onnantól kezdve ragyogott. Nem kellett ehhez sztárfodrász, sminkmester, vagy stylist. 

Keleti Évát arról is faggatták, miben más hétköznapi embereket fotózni. 

– Nekem teljesen mindegy volt, hogy libapásztor kislányt, vagy mást fotografálok. Az út ugyanaz. Meg kell ismerni, el kell magamat fogadtatni. Úgy kell jelen lenni, hogy ne azt gondolják, egy fényképész áll itt, hanem azt érezzék, egy vagyok közülük. 

Keleti Éva a várost is méltatta, felidézte, többször járt már itt. Tatát élhető városnak tartja, ahol a kultúrát magas fokon művelik.