musicalek, zenés darabok

2018.02.10. 20:00

Örömhír: babát vár a komáromi színésznő

Anyai örömök elé néz a Magyarock Dalszínház színésznője, Kuczmann Ágnes. A kiváló előadó, énekes legutóbb Ácson, A három testőr Afrikában című musicalben lépett színpadra. A darab után vele beszélgettünk az elmúlt 15 év történéseiről.

Nagy Tamás

Kuczmann Ágnes Miss Gatto szerepében, a Macskafogóban

– Mikor fedezte fel a hangját?

– Tizenkét éves voltam, amikor először énektanárokat kerestem fel. Jártam Budapestre a Szatmári Orsolyához, valamint a Csuka Mónika zeneiskolájába, aztán később Komáromba az Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskolába jelentkeztem. Itt én voltam az első diák a magánének szakon, ahol Hozák Adrienn volt az énektanárom. 14 éves voltam, amikor megnyertem egy tehetségkutató versenyt, ami azért volt érdekes, mert akkoriban inkább a popzene felé kacsingattam, nem a musical műfaj felé. Jelenleg Budapestre járok magánének szakra Kádek Henriettához, már lassan 5 éve.

– Mégis hogyan került közel a színházi világhoz?

– 2002-ben, immár 15 éve ismerkedtem meg a Magyarock Dalszínházzal. Egy meghallgatáson találkoztam a társulattal, melyen megfeleltem az elvárásoknak és szerencsémre pont volt egy üresedés, így bekerülhettem a csapatba.

– Mikor léptett először színpadra?

– Erre a napra pontosan emlékszem, ugyanis 2002. március 13-án Észak-Komáromban, a Klapka György téren A költő visszatér című rockoperából adtunk elő részleteket nagy kosztümökben. Hatalmas élmény volt. Itt még nem is gondoltam, hogy a jövőben mennyi hasonló óriási alkalmat tartogat még számomra a színház.

Kuczmann Ágnes Miss Gatto szerepében, a Macskafogóban

– Összeszámolta már hány darabban játszott eddig?

– A Magyarock Dalszínház összes előadásában színpadra léptem az elmúlt 15 évben, többnyire főszerepben vagy főbb szerepekben. Emellett Veszprémben a Mária Evangéliuma rockoperában Máriát játszottam, a Retropoly című musicalben is egy kiemelkedő szerepet, Ildikó bőrébe bújhattam, valamint Az Itt élned, halnod kell című rockoperában is egy kiemelt szereplő voltam. Illetve a Győri Nemzeti Színház Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperájában szerepeltem és a Madách Színház Mamma Mia produkciójában is rész vettem.

– Volt olyan szerep az évek során, ami nagy kihívás volt?

– Igazából minden szerepet úgy élek meg, hogy amikor megkapom, egy kihívás. Aztán később megnyugszom, otthon átgondolom, átolvasom többször, meghallgatom a dalokat és elképzelem, hogy kiről is szól a szerep, hogy vajon honnan jött az a szereplő, majd kialakítom magamban az egészet. A legfontosabb kérdés az, hogyan tudom teljesen magamra formálni a szerepet, hogy az olyan legyen, még a legkisebb mellékszerep is, hogy a néző azt gondolja, hogy ez egy főszerep és közben lehet, hogy nem is az, csak egy mellékszerep, aki úgy erősebben viszi a szálakat.

– Van kedvenc szerepe, amit szívesen játszik?

– Sok ilyen van, azonban a legkedveltebb szerepem az Utazás című darabból Lady Ashton karaktere, aki felmegy az első percben a színpadra és az utolsó percben jön le. Hatalmas odafigyelés és lelkierő kell, hogy az ember ezt a szerepet meg tudja formálni. Csupán pár pillanatra tűnik el a hölgy a színpadról, amikor átöltözik, ami tényleg csak másodperceket jelent. Valamint nagy koncentrációt kíván főként hangban, ugyanis nagy hangterjedelmű szerepről beszélünk.

– Ebből, hogy az első percben felmegy a színpadra és konkrétan az utolsó percben jön le, arra következtetek, hogy a színház az élete. Ez igaz?

– Így van, nekem a színház az életem. Nem is tudnám elképzelni az életemet, hogy mi lenne akkor, ha ez megszakadna. Így, hogy babát várok, egy kis idő ki fog esni, mert nyilván a babával is sok időt szeretnék tölteni, de mindenképpen szeretném, hogy hamar bekerüljön a színház világába.

– Meddig láthatjuk még a színpadon?

– Május végére várjuk a babát. Úgy terezzük, hogy ameddig a babának is jó és nekem is jó, valamint bírom még erővel, addig úgy gondolom, hogy színpadon leszek, mert ami az anyának jó, az a babának is jó.

– Milyen szerepben láthatjuk még tavaszig?

– A Macskafogó című musical volt most január 29-én a Városi Sportcsarnokban, amiben Gatto szerepét alakíthattam. Jelenleg új bemutatónk nem lesz a tavasz folyamán, az eddigi futó darabjainkban láthat a közönség továbbra is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában