Nagy eső, kis jég

Egy szó szerinti állófogadáson azzal biztat tegnap reggel cimborám a konyhájukban, hogy a megmaradt húsvéti sonka már ránk vár. A gyerekek, az unokák már kétkörösen túl vannak ezen ízek élményén, nekik oda a varázs. Párja, titokzatos módon, már évek óta csak a főzéssel, az ízesítéssel, a tálalással, és a megérdemelt dicséretek hallgatásával részese a mindig finom bulinak. A két üres tányér a mosogatóba kerül, kisétálunk a családi ház mögötti nagy kert kis szőlőjébe. Néhány metszett tőkén még bátran feszülnek a szemek. Pár vessző viszont szomorú látványt nyújt lefagyott hajtásainak halálával.

Szőlősgazda barátom nagyon optimistán vázolja a közelgő jövőt. Egy újabb tavaszi nulláról indulva, a meghagyott tartalékrügyek termést hozhatnak őszre. A nulla már a másodszor ugrott be váratlanul az idei április első szerdájának reggelén. Két korai kávé közben, nem tudni miért, arról kaptam pötyögős hírt fővárosi, volt kollégista szobatársamtól, hogy egy év híján pontosan egy mai, fél évszázaddal ezelőtti napon avatták fel a fővárosi Clark Ádám téren Borsos Miklós szobrát(?). A nulla talapzatán a kilométer ismert, KM jele látható. Az alkotás hazánk jelentős közútjainak kezdőpontját szimbolizálja. Elődjei, különböző okok miatt, már csak történelmi emlékek.

Barátom tavaszi, bizakodó újraindulási álmai nekem optimistán hatnak nagy kertjük kicsiny szőlőjében. Bár nagyon nagy eső volt nálunk. Kis jéggel.