2024.04.12. 17:30
Felvidéki kitelepítettek emléknapja: Komárom jelképe a veszteségnek
A felvidéki kitelepítettekre és a nemrégiben elhunyt Nemes Andrásnéra, a város díszpolgárára emlékeztek a Monostori erődnél.
2012. óta emlékeznek meg április 12-én a Felvidékről kitelepített magyarokról. Hajnal Dóra önkormányzati képviselő úgy fogalmazott, Komárom jelképe ennek a veszteségnek. Felidézte, Molnár Attila polgármester akkor még regnáló országgyűlési képviselőként terjesztette elő a felvidéki kitelepítettek emlékét megőrző törekvést, amelynek eredményeképpen április 12-ét a magyar lakosság Felvidékről való kitelepítésének kezdőnapját országgyűlési emléknappá nyilvánították.
![Molnár Attila polgármester és Vizeli Csaba is koszorúzott a felvidéki kitelepítettek emléknapján](https://cdn.kemma.hu/2024/04/GsuOsfGvV8F9tfZA_9BNmY_Y4JtI1WBdsa0pnc2SyYI/fit/1200/801/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZlNDE1MmU4M2E0NzQwYzY4NmExZDg0M2FkNmMxMmUx.jpg)
Fotó: Körtvélyfáy Dina / Forrás: 24 Óra
Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő arról beszélt, Nemes Andrásné nélkül nem állhatnának itt, hiszen a Kecskés László Tárasaság korábbi elnöke mindent megtett azért, hogy ezt az emléknapot létrehozzák.
GALÉRIA: Kitelepítettek emléknapja Komáromban (fotó: K. D.)
Fotók: Körtvélyfáy Dina– Vannak, akik megélték, vannak, akik tudják és jönnek azok a generációk, akiknek nem lehet elégszer elmondani, mi történt a felvidéki magyarokkal – hangoztatta a képviselő.
Felvidéki magyarok százezreit üldözték el
Vejkey Imre, az Igazságügyi Bizottság elnöke rámutatott, a ma is hatályos Benes-dekrétumok miatt – amely az emberi jogok sárba tiprása – magyarok százezreit üldözték el a Felvidékről, vagyonuktól is megfosztva őket bírói ítélet nélkül, a kollektív bűnösség elve alapján..
– Az azt hitték, hogy a magyar nemzet kényszer hatására fel fogja adni szabadságát, önrendelkezését, kultúráját, határait, történelmét és hitét – mondta Vejkey. – De a magyarokat nem ilyen fából faragták. Ezer év alatt megtanulták, nem elég csak beszélni a szabadságról, tenni is kell érte!
A rendezvényen közreműködött Csengeri Attila és Kuczmann Ágnes, a Magyarock Dalszínház színészei, valamint Gál László Latinovits-díjas versmondó. Az esemény koszorúzással zárult a kitelepítettek emlékművénél, amelyet Nagy János felvidéki szobrászművész készített.