2024.03.07. 13:46
Videón, mit kell megtenniük a havi 700 ezerért az újonc tüzéreknek
Három hete több mint 500 fiatal vonult be a tatai laktanyába. A Kemma.hu megleste hogyan telik az újonc tüzérek egy napja.
Három hete tart az alapkiképzés a tatai újonc tüzérek részére az MH. Klapka György 1. Páncélosdandárban, már egyre több a gyakorlati oktatásuk is. Egy ilyet lesett meg a Kemma.hu stábja, ahol igazán megizzasztották a csapatot. Vagyis az újoncok felét, ugyanis az első századnak tartottak vegyvédelmi oktatást, amit az MH Sodró László 102. Vegyiharc Ezred kiképzői tartottak.

Fotó: Flajsz Péter / Forrás: 24 Óra
A reggel a gyakorlati képzéssel kezdődött, ahol megtanulták hogyan kell felhúzni a gázálarcot, és a vegyvédelmi ruhát. Mint megtudtuk a speciális öltözék aktív szénnel van átitatva, ami megköt minden szennyeződést. A vizet is. Vagyis, ha valaki véletlenül leönti magát, akkor a folyadékot is megköti. Közben az újoncok a gázálarc felvételét gyakorolták. Mint kiderült nem is olyan egyszerű. Lélegezni pedig még nehezebb benne. Ezt követően gázálarcban kellett fekvőtámaszt nyomnia a csapatnak, akik hősiessen állták a megterhelő feladatot is. Majd gázálarc le, védőruha fel. Először a nadrágba kellett belebújni, kivételesen a gyakorlóruhára kellett felhúzni a speciális öltözetet. Majd jött a zubbony, amit erős tépőzár és zipzár zárt. A fejükre egy szoros kapucni, a bakancsra csizma, kézre pedig két kesztyű is került.

Fotó: Flajsz Péter / Forrás: 24 Óra
Az újonc tüzérek már igazi bajtársként dolgoznak
Az újoncok tűzpárokban állva ellenőriztek egymás felszerelését. Hiszen egy apró kis hézag is az életükbe kerülhet egy vegyitámadás idején. A kellemes tavaszias napsütés egyre kényelmetlenebbé vált a szorosan záró ruhában, a gázálarc felvétele pedig nem fokozta az újoncok komfortérzetét. Azonban még hátra volt az igazi erőpróba. A vegyvédelmi felszerelésben, gázálarcban kellett guggolnia, majd futnia az első századnak. Pihenésként pedig kibújhattak a ruhából, amit sokan megkönnyebbült sóhajjal vettek le magukról.
GALÉRIA: Vegyvédelmi kiképzés az újoncoknak Tatán (Fotók: F.P.)
Fotók: Flajsz PéterA vegyvédelmi oktatás délután az elmélettel folytatódott, ahol a katonák megtudták, hogy miért is olyan fontos, hogy alaposan megtanulják, hogyan kell felhúzni az öltözéket. Az izzasztó képzés ellenére a fiatalok lelkesedése egy pillanatra sem csökkent. Az egyik teljes védőfelszerelésbe öltözött társaság elárulta, hogy minden percét élvezik a kiképzésnek. Úgy érzik, hogy minden oktatással, gyakorlással egyre többek lesznek. És már igazi barátságok is köttettek a három hét alatt.
Hosszú a nap
Az újoncoknak minden hétköznap 5:30-kor van ébresztő, majd egy fél órás testneveléssel frissítik fel őket. A reggeli és a körletellenőrzés után kezdődik az alapkiképzés, ami részben elméleti, részben gyakorlati feladatokkal zajlik. Ebéd után tovább folytatódik az oktatás, ami egészen vacsoráig, vagyis 17:30-ig tart. Ez alól csak a péntek kivétel, amikor az újoncok hamarabb végeznek, már ha az eltáv ellenőrzésen mindent rendben találnak az elöljáróik. Majd két nap pihenés, hogy vasárnap este újult erővel térjenek vissza a laktanyába.