Gyorshajtás

2024.03.06. 11:33

Jönnek az új trafiboxok, újabb utakon lesz vége a száguldozásnak

Vármegyénkben is felveszik a versenyt a gyorshajtókkal szemben. Komárom-Esztergomba is került új trafibox már.

Goletz-DeáK Viktória

Eddig Komárom-Esztergom vármegyében két helyszínen volt trafibox: Nyergesújfalun a Kossuth utcában, illetve Tatán a Május 1. úton. Az utóbbi kihelyezésekor Racsné Galambos Gréta rendőr őrnagy, a főkapitányság szóvivője elmondta, hogy ez a fajta sebességmérő önállóan működik, az üzemeltetéséhez csak addig van emberi erőre szükség, amíg belehelyezik a tartószerkezetbe és bekapcsolják az eszközt. Az ráadásul mindkét irányba beállítható, vagyis lehet változtatni, hogy merre mérjen. Az új hírek szerint most jócskán megnőhet a kitelepített sebességmérők száma. Elkezdte a rendőrség kitelepíteni az új trafiboxokat a vármegyénkbe is. 

Vármegyénkben is felveszik a versenyt a gyorshajtókkal szemben. Komárom-Esztergomba is került új trafibox már.
Oroszlányban a Mindszenti utcába az ipari park felé már kikerült a trafibox.
Fotó: Flajsz Péter / Forrás: 24 Óra

Már két új trafibox kikerült 

Ha valaki Oroszlányban autózik, akkor meglepetésként érheti, hogy két kivezető úton is új trafiboxokkal találkozhat. Az egyik ilyen helyszín a Mindszenti út, az ipari park felé. Bár ott gyérebb a forgalom, de a hosszú egyenes szakasz miatt sokan jócskán rálépnek a gázra. A másik veszélyes szakasz, ahova úgy döntött a rendőrség, hogy trafiboxot helyez ki, a Kecskédi utcában van, még a városhatárt jelző tábla előtt. Itt is rendszeres problémát jelent, hogy az autósok még a lakott területen belül felgyorsítanak. De a Kecskéd felől érkezők sem szoktak mindig időben lassítani, így van aki 90-el száguld be a városba. 

Vármegyénkben is felveszik a versenyt a gyorshajtókkal szemben. Komárom-Esztergomba is került új trafibox már.
Mindkét oroszlányi utcában rendszeresek a balesetek.
Fotó: Flajsz Péter / Forrás:  24 Óra

Információink szerint ez az a két szakasz Oroszlányban, ahol a rendőrök eddig is rendszeresen mérték az autók sebességét. Nem véletlenül! Legutóbb másfél hónapja csattant három autó: a Kecskédi utcában, a Nagy László utca közelében egy autóbusz, egy kisteherautó és egy személygépkocsi ütközött. Tavaly márciusban pedig a Dózsa György utca és a Kecskédi utca találkozásánál csattant három autó. Két éve a Mindszenti utcánál történt súlyos baleset: két személyautó frontálisan ütközött a Mester utcai kereszteződésnél. Az egyik autó az oldalára borult, az eszméletlen, súlyosan sérült sofőrt az Oroszlányi Önkormányzati Tűzoltóság feszítő vágó berendezés segítségével vágta ki. Őt a mentők a kórházba szállították.

Vármegyénkben is felveszik a versenyt a gyorshajtókkal szemben. Komárom-Esztergomba is került új trafibox már.
A Kecskédi utcán is számíthatnak a sebességmérőre az autósok 
Fotó: Flajsz Péter / Forrás: 24 Óra

Úgy tudjuk, hogy a rendőrség a közeljövőben újabb helyszínekre fog trafiboxokat telepíteni. Az egyik ilyen út, amire feltehetően hamarosan kikerül a sebességmérő az az Esztergom közelében lévő 117-es , dorogi elkerülőút. Itt szintén rendszeresen történik baleset. Ahogy a Kisalfold.hu is megírta a vezess.hu információi nyomán 48 darab új Trafibox áll szolgálatba idén, ezzel közel száz helyen működik majd az autósokat könnyen átverő találmány.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában