Kiszebábu

2024.02.11. 17:00

Lángolt Rozi, messzire űzték az idei telet a komáromiak (fotók, videó)

Elégették Rozit, a kiszebabát a komáromi Szabadság téren. A hagyományt a Komáromi Kulturális Kft. és a Garabonciás Táncegyüttes hívta újra életre.

Körtvélyfáy Dina

A felvonulást követően meggyújtották Rozit, a garabonciások pedig a vállalkozó szellemű közönséggel együtt körbetáncolták az égő bábot.

Forrás: 24 Óra

Fotó: Körtvélyfáy Dina

Józsy Judit, a Komáromi Kulturális Kft. programszervezője lapunknak elmondta, a Garabonciás Táncegyüttes évekkel ezelőtt többször is szervezett téltemető felvonulást. Most közösen úgy döntöttek, a Szabadság téren álmodják újra a programot a járványhelyzet utáni első alkalommal.

Józsy Judit arról is beszélt, a néphagyomány szerint a lányok a kiszebábot menyasszonynak öltöztették, majd körbevitték a faluban. Ezt követően vagy a folyóba dobták, vagy pedig elégették annak érdekében, hogy elűzzék a telet. A kiszebáb elégetésének célja az is, hogy megszűnjön minden rosszakarat, minden, ami negatív, azt ez a báb jelképezi.

A Szabadság téren már a kezdés időpontja előtt rengeteg érdeklődők gyülekezett minden korosztályból. A komáromi barantások is csatlakoztak a programhoz, akik ostorcsapásos felvezetéssel indították a menetet. Őket követte Rozi, a kiszebaba, akit a Garabonciás Néptáncegyüttes tagjai vittek körbe. A szervezők emellett a lakosságot is arra kérték, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Józsy Judit elmondta, sokan kereplőkkel, kolompokkal érkeztek, komolyan véve a felhívást, hogy mindenki segítsen elűzni a csúnya, hosszú telet.

A felvonulást követően meggyújtották Rozit, a garabonciások pedig a vállalkozó szellemű közönséggel együtt körbetáncolták az égő bábot. Ezt követően is folytatódott a táncház, a résztvevők egészen szürkületig táncoltak együtt, míg Roziból már csak hamu és parázs maradt. A tánc végeztével a komáromi önkéntes tűzoltók is szerepet kaptak, akik a kiszebáb parázsló hamvait szakszerűen eloltották. A program azonban még ezek után sem ért véget. Az Arany 17 Rendezvényközpontban folytatódtak az események, ide invitálták a program résztvevőit a Komáromi Kulturális Kft. munkatársai. A gyerekek kézműves foglalkozáson vehettek részt, sorra készültek a farsangi álarcok az asztalokon.

Aki megéhezett, az a nasipultról válogathatott, a szervezők pedig nem győzték készíteni a sok zsíros kenyeret a látogatók számára. Mindemellett teát és szörpöt is lehetett fogyasztani. A vendéglátásban a Komáromi Nőklub és a helyi nyugdíjas egyesületek tagjai is lelkesen segédkeztek.

Kedden a Kemence Egyesületnél is rendeznek kiszebáb-égetést, hogy Szőnyből is elűzzék a telet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában