Honvédelem

2024.02.21. 17:05

Szabolcsból és Borsodból jelentkeztek legtöbben a tatai tüzérek közé

Jól sikerült a honvédség országos toborzókampánya. A távoli vármegyékből is sokan érkeztek a tatai tüzérek kötelékébe.

Goletz-DeáK Viktória

Kiderült, hogy az ország mely pontjáról jelentkeztek a legtöbben az MH. Klapka György 1. Páncélosdandárhoz tüzérnek. Az állomfizetésként ígért bruttó 737 ezer forint sok fiatal fantáziáját megmozgatta. Legtöbben Budapestről jelentkeztek a tatai tüzérek közé, de alig maradt le utána Komárom-Esztergom, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, de Borsod-Abaúj-Zemplénből is sokan választották a honvédséget hivatásuknak. Ezeket az adatokat az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság osztotta meg közösségi oldalán, ahol kiemelték, hogy Kelet-Magyarországról is nagyon sokan jelentkeztek Tatára tüzérnek. 

Szabolcsból és Borsodból jelentkeztek legtöbben a tatai tüzérek közé
Szabolcsból és Borsodból jelentkeztek legtöbben a tatai tüzérek közé
Fotó: Viszló Balázs / Forrás:  24 Óra

A számok is jól bizonyítják, hogy jó stratégiát választott a Magyar Honvédség, hogy ezúttal nem a toborzóirodában várták a fiatalok jelentkezését, hanem az ország számos pontján megjelentek a nagyvasak, hogy megmutassák testközelből, mire számíthatnak azok, akik Tatára jönnek. Mint arról korábban a Kemma.hu is beszámolt: Dombóváron, Balassagyarmaton, Szekszárdon, Székesfehérváron, Miskolcon is találkozhattak a PZH 2000-es önjáró lövegekkel és a tatai tüzérekkel az érdeklődők. 

A legtöbben Komárom-Esztergomból (57) és Szabolcs-Szatmár-Beregből (55) jelentkeztek vármegyei szinten. Országosan Budapest vezet, 60 jelentkezővel. A legkevesebben Nógrádból (7), Vasból (10), valamint Somogyból (12).

A frissek bevonult tatai tüzérek legtöbbje 18-24 éves páncélosdandár fizetés katonaság
A frissen bevonult tatai tüzérek legtöbbje 18-24 éves
Forrás: MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság/Facebook

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában