Vékony jég

Néztem, ahogy az osztálytársaim tinédzser fejjel csomagolnak és nyakukba veszik Ausztria hegycsúcsait. Hazatérve, tátott szájjal hallgattam az élménybeszámolókat. Retinámba égett a többiek részéről: ezt egyszer ki kell próbálnod! Még mindig cseng a fülemben ez a bizonyos mondat. Semmi sem változott azóta. Nemhogy a síelést, még a befagyott tócsákat is nagy ívben elkerülöm télvíz idején. Kiráz a hideg a gondolattól, hogy nem stabil a talaj a lábam alatt.

Tapasztalat hiányában vettem kézbe a tollat. Ugyanis a télen nyaralók táborát erősítem: utazni vágyó szívemnek nehezen tudok parancsolni. Van egy diszkrét bája annak, amikor múltkori utam végén napbarnítottan kiléptem a Liszt Ferenc-repülőtérről. A mínuszokba, és az első adventi hétvége előtt. Kevésbé rutinosan nemhogy meleg pulóvert, még zoknit sem pakoltam. Hiánycikk odakint. A 32 fokban, pláne 100 százalékos páratartalom mellett.

Nem egyszerű a síelők helyzete. Egyrészt az enyhe telek miatt. Másrészt jó mélyen zsebbe kell nyúlni, ha szeretnénk sílécre állni. Jó biztosíték, hogy az összeg egy része visszajár, ha nincsenek jó körülmények, de hát akkor lutri lett mára a síelés? Bizonyára vannak kivételek. A biztonsági játékosok autóba ülnek és mennek. Talán a gimimben továbbra is gyűlnek a nevek. A síbakancs és a síléc csak álom marad. Az idén biztosan...