Túra

2024.01.10. 15:50

Éjszakai túrán járták be Epöl határát a helyiek

Immár kilencedik alkalommal gyűltek össze Epölön a falubeliek, hogy az Extremo Anno elnevezésű éjszakai túra teljesítésével közösen égessék el a felesleges kalóriákat, valamint hogy együtt, jó hangulatban búcsúztassák el az óévet – tudtuk meg Molnár Viktortól, az Epöli Értéktár Bizottság elnökétől.

Walczer Patrik

Közös fényképpel állítottak emléket a túrának

Forrás: Beküldött

Mint arról korábban beszámoltunk, minden egy SMS-üzenettel kezdődött, hiszen bármennyire is furcsa, de az azóta hagyománnyá vált túra ötlete spontán merült fel évekkel ezelőtt a helyi lelkes közösségben. Azóta nincs olyan esztendő, hogy a két ünnep közötti időszakban ne húzzák fel bakancsokat, ha esik a csapadék, ha fúj a szél, az összetartó társaság akkor is összejön egy kis sétára és rendre szép kis távot teljesítenek Epöl határában.

Ezúttal tizennyolc, nagyrészt epöli lakos jelentkezett a túrára és egy négylábú házi kedvenc is velük tartott. Molnár Viktor elárulta, hogy az útvonal a korábbi esőzések miatt igencsak behatárolt volt – sok helyen mélyen felázott és csúszós lett a talaj –, ezért az Őrhegy felé vették az irányt, majd a bajnai szőlőhegy irányába haladtak tovább. Onnan a Diósvölgyön keresztül érkeztek meg az epöli szőlőhegyre, ezt követően a Szent Vince szobornál tartottak egy kisebb pihenőt, majd onnan egyenesen hazament a csapat. 

Egyébként az óévbúcsúztató túra napján kegyes volt az időjárás a kirándulókhoz, hiszen enyhe, napos, csapadékmentes időben teljesítették a távot. A gyaloglás közben természetesen szóba kerültek a régi közös emlékek és a 2023-as esztendő felejthetetlen pillanatai is. A csapatot szokásos módon Kovács Gábor értéktári bizottsági tag, lokálpatrióta epöli lakos vezette, aki tavaly kiváló minősítéssel végezte el a szabadtéri muzeológiai és tájházi szakági képzést. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában