Találjuk meg magunkban a fényt!

Girlandok, fények, világító ablakok ragyogják be az estéket. Vasárnaponként gyertyaláng lobbant. Kicsit fényesebb lett a sötét. Jó volt végigmenni az utakon, amelyek fölött ünnepi minták világítottak harangocskát, fenyőt, csillagot vagy hópelyhet. Útjelzők ezek, nem csak szó szerint, de átvitt értelemben is.

Szűr Annamária

Jó volt a forralt bor vagy forró tea, puncs gőzén át látni a készülődést. A mosolyt. Az ölelést. Hallgatni éneket, mesét, történetet. Amit hallottunk tavaly, azelőtt, tíz, húsz éve, kisgyermekként. Sokat még szüleink is kicsinyként, vagy nagyszüleink kisdedként. Így öröklődik valahogy a csoda, a misztérium. A karácsony misztériuma is.

Kisebb-nagyobb falvak, városok betlehemei hirdették: egyre közelebb az ünnep. Hogy ki hogyan éli meg, és bízzunk benne, hogy mindenki meg tudja élni a szépségében, az már egyéni kérdés, de mindenki megtalálhatja az ünnep varázsát. Ha neki a halászlé az, legyen. Ha az éjféli mise, legyen. Ha az, ahogy a családfő szitkozódva faragja be a fenyőt a talpba, és aztán évekig mesélik az anekdotává szelidült gigászi harcot, a természet legyőzését, az emberi elme győzelmét az anyag felett, legyen. Mindenkinek más az ünnep és máshogy teljes. Kinek a nagyi díszeivel, kinek minden évben újjal.

Találjuk meg magunkban ezt a teljességet, békességet, fényt! Minden más tényleg csak ajándék. És nemcsak a fa alatt, körül, hanem a mindennapokban is. Karácsonykor és az év, az élet minden napján.