Fejlesztés

2023.12.03. 16:04

Nem vízi, hanem kenucsúszda lesz majd Tatán a tófarokban

A csúszda segítségével jutnak át a kenusok a kis gáton.

Kemma.hu

November 30-án, vagyis csütörtökön tárgyalta a Komárom-Esztergom Vármegye Közgyűlésének ülése az Öreg-tavat is érintő természeti értékeinek bemutatását célzó komplex ökoturisztikai fejlesztést. Mint arról korábban beszámoltunk: a vármegyei önkormányzat előterjesztése szerint a tervezet célja az Öreg-tóra látogatók komplex ökoturisztikai és információs szolgáltatásokat vehessenek igénybe a látogatók. 

A tervek szerint felújítanák a madármegfigyelő torony környezetét is. Tanösvény épülne ki az erdős részen, digitális alkalmazással. Átépítenék az erdei tornapálya öt állomását. Tovább fejlesztenék a hajózható vízitúra útvonalat egy újabb 200 méteres alágon, amelyhez vízi csúszda is épülne. 

Michl József, Tata polgármestere a Kemma.hu kérdésére elmondta, hogy a vármegyei önkormányzat előterjesztésében pontatlanul fogalmaztak. Ugyanis nem vízi csúszda, hanem egy kenu csúszda szerepel a tervben.

- Van egy olyan szakasz ahol ketté válik az Által-ér. És egy olyan döntés született, hogy azon a másik szakaszon is legyen majd lehetőség kenuval is végig menni. Ott viszont van egy kis vízi gát, amin a víz szépen lefolyik. A kenu azonban nem tud lemenni, ki kellene szállni, át kellene emelni. Ehelyett a szakemberek azt javasolták, hogy oda egy kenu csúszdát építsünk. Ez egy egyszerű szerkezet. A kenu szépen le tud rajta csúszni és nem kell kiszállni belőle. 

Kenuval az Által-éren

Mint arról korábban beszámoltunk: egy TOP Plusz pályázatnak köszönhetően vízitúra útvonal létesül Vértesszőlős és Tata között. Akkor Magyarics Gábor, a Tata és Környéke Turisztikai Egyesület vezetője a Kemma.hu-nak elmondta, hogy több, mint 20 millió forintból fog megvalósulni a vízitúra útvonal.

– A hajók vízre rakása Vértesszőlősön lesz, onnan egy nyitottabb területen fognak folyásirányba evezni a résztvevők. Akár kezdők is jelentkezhetnek a vezetett túrákra, mert ezen a szakaszon lesz idejük megszokni a hajókat, beletanulni az evezésbe – magyarázta a szakember. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában