Új lehetőség

2023.09.07. 11:30

Vízitúra útvonal lesz az Által-éren: 5 kilométer hosszan evezhetünk rajta

Vízitúra útvonalat alakítanak ki az Által-éren Tata és Vértesszőlős között. Az 5 kilométeres szakaszt csak szervezett túrán lehet majd végig evezni.

Goletz-DeáK Viktória

Egy TOP Plusz pályázatnak köszönhetően vízitúra útvonal létesül Vértesszőlős és Tata között. A város a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a közelmúltban a projekttel kapcsolatban tartottak helyszíni bejárást az Által-ér mentén Michl József polgármester vezetésével a Tata és Környéke Turisztikai Egyesület, Tata Város Önkormányzata és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkatársai.

Magyarics Gábor, a Tata és Környéke Turisztikai Egyesület vezetője a Kemma.hu-nak elmondta, hogy több, mint 20 millió forintból fog megvalósulni a vízitúra útvonal. 

– A területen csak a legminimálisabb beavatkozásokat szeretnénk végrehajtani, ami nem károsítja az élővilágot. A hajók vízre rakása Vértesszőlősön lesz, onnan egy nyitottabb területen fognak folyásirányba evezni a résztvevők. Akár kezdők is jelentkezhetnek a túrákra, mert ezen a szakaszon lesz idejük megszokni a hajókat, beletanulni az evezésbe. A Derítő tó és az Öreg tó között pedig nagyon szép erdős részen haladnak majd tovább, ahol szeretnénk, ha az eredeti élővilággal találkoznának a hajósok – magyarázta az egyesület vezetője. 

A Tata és Környéke Turisztikai Egyesület, Tata Város Önkormányzata és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkatársai nézik meg az útvonal környezetét
Forrás: Tata Város/Facebook

Hozzátette: önállóan nem lesz evezhető az útvonal, részben a természet és az élővilág védelme miatt, részben pedig olyan tereptárgyak vannak az Által-érnek azon a szakaszán, amit csak szakemberek segítségével biztonságos kikerülni.

Magyarics azt is elárulta, hogy a vízitúra útvonal ötlete onnan ered, hogy szerették volna bővíteni a vízhez köthető aktív turisztikai lehetőségeket a vármegyében. Az Által-ér és a tatai Öreg-tó adottságai azonban ebből a szempontból kivételesek. Az Öreg-tavon a mindennapokban már számos olyan szolgáltatás, lehetőség elérhető, amelyek a sportoláshoz és a szabadidős tevékenységekhez kötődnek, például a kajak, a kenu, a szörf, a vitorlás vagy a sárkányhajózás. 

Emellett az Által-ér Tata és Dunaalmás közötti szakaszán, a tó vizének őszi leeresztési idejére időzítve minden évben megszervezik a Mikoviny Sámuelről elnevezett Által-ér Vízi túrát. Azonban a Dunaalmásig tartó szakaszon nyáron – az Öreg-tó vízszinten tartása miatt - kevés a víz a patakban, így ott nem lehet evezni. Viszont így az Által-ér turisztikai hasznosítása még nincs kiaknázva. 

Két év múlva lehet kész
A vízüggyel való egyeztetések után végül úgy döntöttek, hogy az Öreg-tó és Vértesszőlős között lévő 5 kilométer hosszú szakaszon tervezik a kezdők számára is járható kenus, kajakos túraútvonal kialakítását. A tervezést és engedélyeztetést követően többek között kialakítják a vízre szálló helyeket, megtörténik a meder takarítása, az érintett terület teljes megtisztítása, a vértesszőlősi indulópontnál a fogadási feltételek kialakítása, mint a tereprendezés, esőbeálló, padok, asztalok. Továbbá szükség van tájékoztató táblák kihelyezésére a kiszállási pontoknál, kiegészítő elemként pedig a vízfolyás mellett gyalogösvényt fognak létrehozni 1,5 kilométer hosszan. Ha minden jól megy akkor két év múlva tavasztól őszig már használható is lesz.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában