2023.12.19. 19:55
Minden diákotthonos kisgyermek kívánságát teljesítették az angyalok Tatán +fotók
A Tatai Diákotthon 212 tanulójának kívánsága teljesülhetett az önzetlen angyaloknak köszönhetően.
Sikerült meglepni a kicsiket
Forrás: 24 Óra
Fotó: Viszló Balázs
Izgatott várakozással bontották ki a karácsonyi ajándékokat rejtő dobozokat a tatai Új Úti Diákotthon 1/2-es osztályának tanulói az iskola karácsonyi ünnepségén. A szép csomagokból sorra kerültek elő a babák, a színes filctollak, az autók és az édességek. A gyerekek boldogan mutatták egymásnak, hogy miket rejtettek a gondos kezek által, névre összekészített dobozok. A fiúk azonnal el kezdtek játszani a hatalmas autókat és helikoptert szállító kamionnal. A lányok pedig a plüss borítású füzeteknek, és a sok színes filcnek örültek a legjobban. A gyerekek kérdésünkre elárulták, hogy mindenkinek teljesült az összes kívánsága, amit idén megírt a Jézuskának.
A diákotthon lakóinak ugyanis igazi angyalok hoztak idén is ajándékokat. Mint arról korábban beszámoltunk: Tatán a Pálma Rendezvényházban állították fel azt a karácsonyfát, ahova a diákotthonos gyerekek kívánságai felkerültek. Számné Mauer Hajnalkától, a diákotthon igazgatójától megtudtuk, hogy összesen 212 gyermeknek tették szebbé idén a karácsonyát az angyalok.
Jótékonysági ajándékozás a Tatai Diákotthonban
Fotók: Viszló BalázsEbből 62 ajándékot a Becton Dickinson környei gyáregységének dolgozói vittek a gyerekeknek. Százötven kívánságot pedig a Kristály Imperial Hotel vendégei, dolgozói teljesítettek. Illetve az almásfüzitői Greif Hungary Kft. a csoportoknak és az osztályoknak adott ajándékot. A tanárok karácsonyát pedig Tata polgármestere, Michl József tette szebbé, aki nem érkezett üres kézzel az ünnepségre: az iskola dolgozói 1,5 millió forint kapnak a várostól, hogy méltón kipihenhessék magukat.