Advent

2023.12.24. 13:00

Egymás társaságában ünnepelték meg a nagyigmándiak a karácsonyt

Kaláccsal, forró italokkal, közös énekléssel várták az ünnepet Nagyigmánd karácsonyán. Az adventi időszakban ugyancsak közösen hangolódtak a település lakói.

Körtvélyfáy Dina

A rendezvényen a Pillangó csoportosok is műsort adtak

Forrás: Beküldött

Fotó: Györke Edit

Az adventi időszakban minden hétvégére szerveztek programot a településen. Vasárnaponként a betlehem köré gyűltek össze a résztvevők, ahol a katolikus hittanos gyermekek adventi gondolatokat osztottak meg, majd pedig civil szervezetek adtak műsort. 

Az első vasárnapon a Zúgó Néptáncegyüttes, a másodikon az Igmándi Hagyományőrző Egyesület, a harmadikon az Árgyélus Néptáncegyüttes adott műsort. Ezen alkalmakkor Hajduné Farkas Erika polgármester és az éppen szereplést vállaló gyermekek közösen meggyújtották az adventi gyertyákat. Folytatásként közösen karácsonyi dalokat énekeltek, majd a műsor után forralt bort és forró teát, szaloncukrot kis karácsonyi verssel és mézeskalácsot kínáltak a vendégeknek. A szervezők célja az volt, hogy a településen élőkben erősödjön az összetartozás érzése és az ünnepi hangulatuk is fokozódjon. 

A napokban tartották a Magos Művelődési Ház parkjában a nagyközség karácsonyát. Elsőként a Kincseskert Óvoda Pillangó csoportja szerepelt, aztán a Nagyigmándi Pápay József Általános Iskola tanulói adtak egy kis műsort. A folytatásban Janovszki Csenge énekelt, majd a Szent Mihály Római Katolikus Hittancsoport betlehemes műsorral készült. A következőkben Kovács Blanka Anna, aztán a református kórus előadásában karácsonyi énekeket hallhattak a jelenlévők. Hagyományaik szerint ünnepségük alkalmából Milus Ferenc római katolikus plébános és Sugár Tamás református lelkipásztor imát mondtak. 

Ezen az alkalmon gyújtották meg az adventi koszorún a negyedik gyertyát is, amelyet Hajduné Farkas Erika a hittanos gyerekek társaságában tett meg. A műsor végén közösen elénekelték a Menny­ből az angyalt, majd a Dicsőség mennyben az istennek című dalt. Végül a résztvevőket forralt borral, teával, karácsonyi kaláccsal kínálták meg a szervezők. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában