2024.05.11. 14:26
A Bridgestone Tatabánya segítségével éledt újjá a Dózsa György út virágágyása
A minap szorgos kezek lepték el a Dózsa György út környékét: a Bridgestone Tatabánya és a helyi önkormányzat együttműködésében megvalósuló virágültetési akcióban ugyanis a vállalat önkéntesei is részt vettek.
Az abroncsgyár kollégái az elválasztó sáv régi virágágyásába leheltek új életet és összesen 1800 tő vegyes évelő virágnak találtak új lakhelyet, így biztosítva, hogy a tatabányaiak a következő évtizedben is gyönyörködhessenek városukban.
A munkába tíz lelkes önkéntes kolléga kapcsolódott be teljes erőbedobással – jókedvből bizony nem is volt hiány! Az önkéntesek között ott volt Topolcsik Melinda, a gyár ügyvezető igazgatója is, aki mindig az elsők között csatlakozik az önkéntes akciókhoz. A kezdeményezés már hagyományosnak számít a Bridgestone-nál: tavaly a Szent Borbála út mentét díszítették fel évelő növényekkel egy hasonlóan sikeres projekt keretében.
A Bridgestone Tatabánya aktív résztvevője és lelkes támogatója a helyi kezdeményezéseknek. Többek között támogatást nyújt a helyi egészségügyi intézményeknek, szociális szervezeteknek, és rendszeresen megszervezi immáron hagyománnyá vált „Szavazz egy jó ügyért” programját, melynek keretében a dolgozók dönthetnek arról, mely helyi jó ügyeket támogassa a vállalat. Tavaly a Mosolygós Gyermekekért Alapítványt patronálta az abroncsgyár, idén pedig a környezetvédelem és fenntarthatóság kerül a fókuszba a kezdeményezés során.
