Egy kőrakássá lett majki kolostor igaz története, ami fél évezreddel a remeték előtt indult

Vármegyei értékeket bemutató sorozatunkban a premontrei romok történetét mutatjuk be. A majki remeteség műemlékegyüttese melletti kis erdő mélye arról árulkodik, hogy a kamalduli rendház alapítása előtt fél évezreddel már megtelepedtek itt szent életű emberek. Itt épült fel és működött a majki prépostság valamikor a 12-13. század fordulójától – írja a Komárom-Esztergom vármegye értékeit összegző honlap.

Sem a prépostság alapítója, sem későbbi kegyurai nem ismerek, de feltételezhető, hogy a Vértes vidékét birtokló Csák családban kell kutakodni. Az 1100-as évek elején ők alapították a Majktól mintegy 10 kilométerre található vértesszentkereszti bencés apátságot is.

A majki prépostság a középkorban hiteleshelyként működött. Rang volt ez, hiszen a 13-14. században nem érte el a százat az úgynevezett „bizonyságtevő helyek” száma. A hiteleshelyeknek joga volt különböző okmányok (oklevelek, végrendeletek) kiadására, másolására, tulajdonképpen a mai közjegyzőségek ősei voltak.

Középkori királyaink előszeretettel vadásztak a vadban gazdag Vértesben. Egy ilyen alkalommal, 1388 őszén Zsigmond feleségével, Máriával egészen biztosan Majkon tartózkodott, amit a prépostságból keltezett oklevél is bizonyít.

Írott források utoljára 1516-ban említik a helyet. Sorsa ezután megpecsételődött, hiszen a Vértes vidéke a török hódoltság határterülete lett. Az állandó portyák miatt a táj elnéptelenedett, lakói, akárcsak a szerzetesek elmenekültek, Majkról és Vértesszentkeresztről is.

Nitsch Árpád János 1910-es könyvéből későbbi sorsa kiderül: „A kamalduli remeték 1733-ban még egész terjedelmében láthatták a quadratkövekből épült alapfalakat. Saját építkezéseikhez részben innen is szállították az anyagot. A falak utolsó maradványait, valamint az alapköveket azonban csak akkor kezdték széthordani, amikor a kamalduli remeteség megszűntével, Majk bérlői az utak javításához, falkerítésekhez használták föl a majki prépostság utolsó nyomait. A még szétszórtan megmaradt kövekből a múlt század hatvanas éveiben egészítették ki a megrongált falkerítéseket.”

A romok első tudományos igényű kutatására a XIX. század második felében került sor, amikor Rómer Flóris, majd Nácz József felmérték a területet. Az 1980-as évek elején Juan Cabello régész vezetésével zajló ásatások során részletes alaprajz készült.

Az öt-öt pillérrel 3 hajóra osztott templom bazilikális elrendezésű volt, méreteiben leginkább a bélapátfalvi ciszterci kolostor templomához hasonlítható. Hatalmas és díszes épület lehetett, melyhez délről kolostorépület csatlakozott.

Ma az egyetlen földfelszín felett is látható maradvány egy félköríves kőrakás. Ennek a falrészletnek az ismeretében egészen jól betájolható, hogyan helyezkedett el a templom a területen, aminek megismerését helyszíni kijelölések is segítik. 2015-től zsámbéki premontreiek és oroszlányi hívek kitakarították az erdőt, és földmérő segítségével kitűzték a templom tengelyét. Azóta tájékoztató táblákat, kereszteket állítottak, ülőhelyeket készítettek és fákat is ültettek a tisztásra. Az idelátogató így már meg is pihenhet itt, és képet kaphat arról, milyen szakrális, építészeti érték bújt meg évszázadokig ebben a kicsinyke erdőben.