Csoda a szívben, avagy csempésszük be az adventi várakozást a mindennapokba

Gyertya gyúl és várakozás. A felnőtt, akár a vallási szokást, akár a családi tradíciót követve, de lángra lobbantja a harmadik gyertyát, a gyerek csak nézi a fény csodáját, és közben már a levelét fogalmazza a Jézuskának. Vagy ha nagyobb, csak számolja vissza, hány nap van még az ajándékig, ötöl-hatol, megkapja-e, amit kért, mit adjon kedves barátjának, barátnőjének, szerelmének, esetleg annak, akit az osztályban húzott. Akárhogy is, a várakozás időszaka ez.

Szűr Annamária

És van ebben valami misztérium, valami varázslat. Mert várni mindig izgalom. És mindegy is lényegében, mit várunk. Adott élethelyzetben lehet csoda minden várakozás, legyen szó első csókról, első randiról, első bemutatkozásról, első közös karácsonyról, vagy olyan dologról, ami nem első, de mégis különleges. Ezt az izgalmat pedig senki nem veheti el tőlünk, cserébe pedig bárkinek megadhatjuk.

Ha a munkahelyi asztalon egy csokival, ha egy jó szóval, ha egy mosollyal, ha egy jó kívánsággal. Mert a kedves, jó szívvel adott gesztus mindig misztérium. Valami olyan áldás van rajta, amelyet nem szabad veszni hagyni. Egy hét van még karácsonyig. Tegyünk hát csodát! Lepjük meg azt, aki nem számít rá. Vagy azt, akinek csak a gyertya fénye ad meleget. Mert így lesz teljesebb és szebb az ünnep. Ha mindenki ragyoghat a maga misztériumában, ami igazából közös csodánk. A nem magányosság csodája. Ami ott rejlik minden pillanatban. Így lesz a várakozásból csoda. Élet. Közösség.