Mofetta

2023.11.25. 06:56

Már Komárom-Esztergomban is elérhető az életminőséget javító terápia

Nagy áttörést jelent a betegek gyógyításában a természetes eredetű széndioxid alkalmazása, a Biovak. A szlovákiai Dudince (Gyűgy) után a Mofettával, Szén-dioxid Terápiával az Egészségért Nemzetközi Egyesület tervezi, hogy hazánkban is tart bemutatót és konzultációt e rendkívül fontos témában.

Kemma.hu

A szlovákiai és csehországi fürdőkben ár elterjedt a gyógyító "zsák"" használata

Forrás: Nagy László

Dr. Csáky Csaba, a jelenleg Szárligeten élő címzetes egyetemi docens, a nemzetközi egyesület alapító elnöke hívta fel a figyelmünket a sokak életminőségét javító terápiára, amelyet már néhány gyógyászati központban alkalmaznak is. Például Dudincén, ahol a nemzetközi tudományos napon volt lehetőségük az érkezőknek bepillantást nyerni a gyógygáz és szénsavas fürdő gyógykezelésbe, hallhattak annak betegere gyakorolt kiváló hatásáról. Nyolc kórházból és megyénkből vettek részt a szakmai tanácskozáson, amelynek helyszínén a gyógykezelést már több száz beteg igényelhette.  

Dr. Csáky Csaba szeretné elérni, hogy minél szélesebb körben váljon ismertté a terápiás eszköz a Kárpát-medencében. Ezért várhatóan jövő év elején hazánkban is szerveznek hasonló konferenciát.

A kampány jelmondata:

Mofetta, széndioxid terápia igen – érszűkület, amputáció, csontritkulás nem!

Ugyanis a szív- és érrendszeri, a stroke, a diabeteszes (fekélyek, sebek), az amputáció, a csontritkulás, a mozgásszervi-idegrendszeri betegségek ellen, a megelőzésre, az életminőség, a közérzet javítására is kiváló terápiás eszköz a Mofetta, azaz a természetes eredetű széndioxid biztonságos, minőségi, gazdaságos, szélesebb körű alkalmazása. 

A kampányvédnökei között van dr. Kancz Csaba főispán, a Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal vezetője, Jenei Zoltán OKFŐ főigazgatója, dr. Kanász Gábor, főigazgató főorvos a Szent Borbála Kórházból, dr. Péter Iván Antal PhD főigazgató, a harkányi Termál Rehabilitációs Centrumból, valamint dr. Hegedüs Ákos vezérigazgató, a répcelaki Linde Gáz Magyarország Zrt.-től, dr. Gyerő József polgármester, a Kovászna „A Mofetták és az Ezer  Borvizek  Városa”, az egyesület tiszteletbeli tagjától, JUDr. Slavomir Barzal, a Dudince Gyógyfürdő vezérigazgatója. 

A Mofettával, Szén-dioxid Terápiával az Egészségért Nemzetközi Egyesület 2009-ben alakult Mátraderecskén azzal a céllal, hogy a székelyföldi példák alapján segítse az itt felszínre került szén-dioxid egészségügyi hasznosítását. Két évvel később már sikerült társadalombiztosítási támogatással a kezeléseket többszörösére növelni Mátraderecskén. A nemzetközi egyesület szeretné, ha a lelőhelyeken mélyfúrással felszínre hozott és tisztított, palackozott gáz más területeken, az országok különböző pontjain kabinokban, kádakban is hasznosíthatóvá válnának.

Dr. Csáky Csaba elmondta: vármegyénkben a tatai rehabilitációs kórházban most indították újra a kezelést. Folyamatosak a komáromi gyógyfürdőben és a kórházban, és most kezdődött el Esztergomban, az Aquasziget Gyógyászati részlegen, ahol már a komplex fizikóterápiás eszközök között szerepel a száraz szén-dioxid fürdőkabin is. Tervezik az oroszlányi rendelőintézetben is a bevezetését. 

Az elnök kiemelte: a nehezen gyógyuló, fekélyes sebek esetén nem lehet vizes kezeléseket alkalmazni, a száraz forma zsákos vagy kabinos alkalmazása viszont ezeken a területeken is használható.  

Az egyesület szorgalmazza, hogy minden rehabilitációs intézményben, járóbeteg részlegen legyen elérhető ez a gyógyászati technika. 

Annál is inkább, mivel az utóbbi időben a szépség-, a wellness, a fittness iparban is megjelent ez a terápia: a szén-dioxid a bőrön át felszívódva a keringést támogatja, tágítja az ereket. Természetes és fájdalommentes – tette hozzá dr Csáky Csaba.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában