Távcsővel minden könnyebb

2023.11.25. 16:57

Különlegesség a Vadlúd Sokadalmon: Tatától Süttőig figyelhették a madarakat a résztvevők

Több mint 90 fajta madarat kereshetek a madármegfigyelő verseny résztvevői.

Kemma.hu

A madármegfigyelő versenyen akár több mint 90 madárfajt is megkülönböztethetnek a csapatok

Forrás: 24 Óra

Fotó: Hagymási Bence

A Tatai Vadlúd Sokadalom része a madármegfigyelő verseny, ahova az ország minden területéről érkeznek profi és amatőr madarászok is, hogy megnézzék, melyiküknek van sasszeme. Ugyanis a verseny lényege, hogy hajnali hat órától este hatig az általában 2-3 főből álló csapatok a speciális távcsövükön kémlelve a távolba minél több madárfajt azonosítsanak be és jegyezzenek le.

Tavaly összesen 96 különböző madárfajt sikerült azonosítania a nyertes csapatnak. Lippai Károly, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Komárom-Esztergom Megyei Csoportjának tagja a Kemma.hu-nak elárulta, hogy ez nem is sok, hiszen nyáron mintegy 120 különböző madárfaj él a környékünkön. Persze olyankor a vadludakat nem láthatnak a madarászok. 

– A versenyterület Tatától egészen Süttőig tart és minden madárfajt figyelnek a résztvevők. A csapatok folyamatosan változtatják a helyüket. Az Öreg-tóról átmennek a Cseke-tóra, majd a Ferencmajori Halastavakhoz, Onnan ki a Duna-partra. A teljes területen megszámolt madárfajok számát vesszük figyelembe az eredménynél – magyarázta a szakember. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában