Jegyzet

2023.10.16. 21:00

Szalagmustra

Életszakaszunknak megfelelően mindig máshogy tekintünk a szalagavatókra. Általános iskolásként halálra unjuk, ha testvérünk egy többórás ünnepség keretében megkapja a végzős diákoknak járó szimbólumot.

Walczer Patrik

Felnőttként azonban már büszkeséggel tölt el bennünket, ha fiatalabb rokonunk, ismerősünk is átesik a tűzkeresztségen. De a legnagyobb élmény mégiscsak az érintetteké, akik néhány kivételtől eltekintve életük táncával, műsorával készülnek-e a fontos napra. 

Középiskolai osztályunk nem a tanulmányi eredményeivel, hanem sokkal inkább ötletességével és összetartásával tűnt ki a diákseregből. Ennek megfelelően a farsangokon rendre taroltunk, vagy hangos nevetés, vagy óriási meglepődöttség jellemezte közönségünket. Nem árulok el titkot azzal, ha azt mondom, hogy a szalagavatón is magasra tettük a mércét. A szokásos keringőbe még azokat a társainkat is sikerült rábeszélni, akik a próbákat ellógták és inkább az udvaron söpörtek, csakhogy ne kelljen gyakorolniuk. 

Aztán eljött a nagy nap, az öltözéskor a fiúk azon nevetgéltek, hogy kin mutat viccesebben a frakk, a lányokra is jellemző volt valamiféle rivalizálás. A siker nem maradt el, szemek nem maradtak szárazon, ám ez csak a beetetés volt. Bár nem önszántunkból, de a srácokkal a továbbiakban olyan műsort adtunk elő, ami egyszerre volt humoros, szórakoztató, sőt néhányunk utólag megalázónak vélte. Még jó, hogy a felvételek az internet helyett valahol a fiókok mélyén lévő DVD lemezeken porosodnak...

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában