Példát mutattak

2023.10.15. 06:56

Oroszlányban tartották az első szalagavatót: fotókon a Hamvas végzőseinek nagy napja

Vármegyénkben elsőként az oroszlányi Hamvas Béla Gimnázium diákjainak ünneplőjére tűztek szalagot az osztályfőnökök. Hogy miért lett példamutató a bányászváros intézménye a szombati szervezéssel, arról Dr. Radványiné Varga Andrea igazgató beszélt portálunknak.

Wágner Zsanett

Hétfőtől büszkén viselhetik az iskolában is

Forrás: 24 Óra

Fotó: Viszló Balázs

Ünneplőbe öltözött diákok gyülekeztek az oroszlányi Hamvas Béla Gimnázium főbejárata előtt október 14-én, szombaton. A lányok és fiúk a szülőkre, a rokonokra és barátokra vártak, akik virágcsokrokkal a kezükben érkeztek. Az intézmény aulájában nagy volt a sürgés-forgás. Zeneszó jelezte, hogy mindenki foglalja el helyét, mert érkeznek az est főszereplői, a végzősök.

Az idén, a 2023/2024-es tanévben két osztály búcsúzott az alma matertől. Sáhóné Varga Katalin 12.a-s osztálya, valamint Erdélyi Péter Tiborné 12.b-s diákjai kaptak szalagot, összesen 58-an.

Dr. Radványiné Varga Andrea igazgatói köszöntőjében elmondta, hogy pontosan 111 nap van hátra a ballagásig, de beszámolt arról is, hogy az érettségi vizsgákat követően a diákok 90 százaléka tovább tanul, főként Győrben és Budapesten.

– A nevelőtestület két hónapot biztosít a táncok betanulására. Emiatt a gyerekek ebben az időszakban éjjel-nappal gyakorolnak, ami a félévi bizonyítványon is meglátszik. Ezért az idén a megszokott decemberi-januári időpont helyett inkább októberben lesz a szalagtűzés – árulta el az időpontváltozás hátterét Dr. Radványiné Varga Andrea, aki hiszi, hogy példamutatóan jártak el, mert már több környező gimnáziumból érkezett meghívó az őszi szalagavatóra.

De van egy másik indok is, miért tartják a megszokotthoz képest korábban a szalagtűzést a Hamvasban.

– A szalagavató időpontját a világjárvány változtatta meg. A Covid idején a fertőzésveszély elkerülése miatt vezettük be az októberi dátumot – árulta el kérdésünkre az igazgató, aki hozzátette azt is, hogy így több idő jut a szalagok viselésére.

A szombati ünnepségen Lazók Zoltán polgármester is köszöntötte a maturandusokat. A városvezető szerint ez az alkalkom a legszebb iskolai ünnepségek közé tartozik. Miként fogalmazott, a diákok szalaggal adják a világ tudtára a szellemi érettséget.

Az ünnepség hivatalos része után táncokkal folytatódott az este. Palotás nyitotta, végül modern ritmus és bécsi keringő zárta a programok sorát. Közben a Dirty Dancing zenéjére is táncoltak az oroszlányi fiatalok.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában