Megrázó képsorokon az orosz–ukrán konfliktus: ezek vitték a prímet a World Pressen

– Kabátokat kérem felvenni, vagy a derékra kötni – ilyen felszólítással lehet belépni a Nemzetközi Sajtófotó Kiállításra. Első blikkre kicsit érthetetlennek tűnik a kérés, miért is nem lehet kézben tartani a dzsekit, de a szabály az szabály. Némi gyógyírt jelent a további fogadtatás, az első fotó, ami retinába égett.

A feledékenység homálya című kép díjnyertes lett az afrikai régió egyedi kategóriájában. A képek melletti leírásban olvasható a helyszínről, a főszereplőről, a háttértörténet és az elérni kívánt célról is, ami sok esetben, például most is, úgy kellett mint egy falat kenyér a megértéshez. Kellett, hogy sokkal közelebb hozza a témát még akkor is, ha messziről nézzük a fotót. A kép a fekete kontinensen élők demenciájával kapcsolatos, számuk a szubszaharai Afrikában az előrejelzések szerint 20 évente megduplázódik.

A történeti összefoglalóból megtudható, hogy a ­World Press Photo egy 1955-ben Amszterdamban alapított, független nonprofit szervezet, amely azóta is világszerte elismert platformja az újságírásnak, csaknem hét évtizede. Mára a világ legrangosabb sajtófotó-pályázata lett. A tárlaton látható 94 díjazott felvételt több mint 60 ezer fotóból választotta ki egy független zsűri. Talán ez kellő bizonyíték arra, hogy az idei kép­anyagokban – mindenféle képhamisítási vádakkal ellentétben – hiteles képeket, hiteles történeteket látni a kiállításon. Bár órákon át lehet nézegetni a fotókat, a sok lélektépő képsor után némi könnyedségre is vágyik a néző. Tudjuk, hogy egy kép többet mond ezer szónál, ha pedig ilyen logika mentén haladunk, illik az idei World Pressre a tömény jelző.

Elgondolkodtató például a szervkereskedelemről, vagy a banánültetvényen dolgozó Maria Hernandez menekültjogi kérelmét illusztráló fotósorozat. Érdekes volt a Szép méreg című képsor, ami a betiltott, de továbbra is illegálisan forgalmazott és egészségügyi kockázatokat rejtő mezőgazdasági vegyszerek használatáról készült. A klímaváltozás is szerepelt a kínálatban, de vitathatatlanul az orosz–ukrán háború témája kapta a főszerepet a kiállításon.

Az év fotója az elmúlt időszak legsúlyosabb válságát mutatja be, amely a szomszédban zajlott. Az Azovi-tengeren fekvő Mariupol kikötője volt az első város, amelyre Oroszország tavaly február 24-én teljes körű inváziót indított Ukrajna ellen. A civileket súlyos csapás érte. Megdöbbentő, hogy az ukrán fotós az életét kockáztatta azért, hogy hozzáférjen az orosz harcosokról készült kép­anyaghoz, és ezeket a képeket a világ számára elérhetővé tegye.

Figyelemre méltó a következő téma is: Alfredo, Ubaldo és José is, akik méhcsaládokat gondoznak Wenden közelében az arizonai sivatagban. A képsor szinte beszél és rámutat arra, hogy a hőség és az aszály következtében 2019 és 2020 között a kezelt mézelő méhcsaládok száma 43,7 százalékkal csökkent az Egyesült Államokban. 
A fotós rendkívül érzékenyen nyúlt a témához, de a kép melletti leírás segített láttatni a kevésbé láthatót: a méhek számos növény beporzásában létfontosságúak, így fontos szerepet játszanak az emberek élelmezésbiztonságában.

A World Press Photo idei kísérő kiállítása, ami felvonultatja a nagyközönség előtt a National Geographic magazin húszesztendős történetének legnagyszerűbb, legizgalmasabb, legemlékezetesebb hazai fotóit, méltán kapta ezt a titulust. Legalább olyan jók a fotók, mint a nemzetközi képsorok. Ráadásul a miénk...