Határtalan Napok Miskolcon

2023.10.30. 12:11

Komárom lesz a vendége a Miskolci Nemzeti Színháznak

November 2. és 4. ismét megrendezik a Határtalan Napokat Miskolcon, melynek vendége idén Komárom városa lesz. A háromnapos rendezvényen színházi előadásokkal, kiállítással és irodalmi beszélgetéssel is készülnek a szervezők.

Kemma.hu

A Miskolci Nemzeti Színház tájékoztatása szerint a rendezvénysorozat csütörtökön egy kiállítással veszi kezdetét, amely Lehár Ferenc zeneszerző, operettkomponista és karmester életét, valamint előadói pályafutását mutatja be. Ugyanezen a napon két előadásra és egy irodalmi beszélgetésre invitálják a közönséget.

Először a komáromi Csavar Színház Száz Pál regénye alapján készült Fűje sarjad a mezőknek című előadását láthatják a nézők, amely után a szerző és az alkotók egy irodalmi beszélgetést tartanak. Este a Komáromi Jókai Színház előadásában Spiró György Prah című komédiája lesz látható, Anger Zsolt rendezésében.

Az esemény második napján A beszélő köntös című zenés játékot nézhetik meg az érdeklődők, amelyet Mikszáth Kálmán azonos című regénye alapján Varga Emese dramaturg vitt színpadra. A darab zeneszerzője Lakatos Róbert, a dalszövegeket Laboda Róbert írta.

Mint írták, a Határtalan Napok utolsó napján a gyermekeknek és felnőtteknek is kedvez a miskolci teátrum. Délelőtt N. Tóth Anikó A kacagó királykisasszony című mesejátékát mutatja be a Komáromi Jókai Színház, míg este Schwechtje Mihály Az örökség című tragikomédiája lesz látható, ugyancsak a társulat előadásában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában