2023.10.02. 19:54
Arany és ezüst a Nemzeti Vágtán: fotókon és videókon Ácsteszér és Komárom büszkeségei
A Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban rendezték a Nemzeti Vágta döntőjének küzdelmeit, ahol kiemelkedő vármegyei sikerek születtek, hála az ácsteszéri és komáromi lovasoknak: Vörös Tamarának és Krajnik-Balogh Gábornak.

Tóth Tamara, Bács-Kiskun vármegye versenyzője, a Nemzeti Vágta győztese (középen), mellette Csíki Árpád, Szentkirály (balra) és Vörös Tamara (jobbra), Ácsteszér képviselői
Forrás: MTI
Fotó: Komka Péter
A magyar hagyományokra épülő lovasversenyen hatalmas küzdelmet hozott a mintegy ezerhatszáz méteres Nemzeti Vágta döntője, amelyet a helyszínen több ezren izgultak végig. Ahogy azt a Heol is megírta, a hat és fél körös viadalt végül az előfutamban is a legjobb időt „vágtázó” Tóth Tamara nyerte meg, Ácsteszér és Adorján lovasát megelőzve. Így a gyermekkora óta lovagoló, számos nagy eredményt elért Vörös Tamara, Ácsteszérnek újabb nagy dicsőséget szerzett ezüstérmes helyezésével.
– Számomra hatalmas élmény, hogy bejutottam a döntőbe, az hogy másodikként értem célba az pedig egy felejthetetlen örök emlék marad számomra… még most sem fogtam fel igazán – árulta el lapunknak Vörös Tamara, aki édesapjától örökölte a lovas kötődését.
A Nemzeti Vágta nagy pillanatai Szilvásváradon
Fotók: MTI/Komka PéterA Nemzeti Vágtán folyamatos résztvevők, 2012 óta a település nevét már megismerte az ország. Érdekesség, hogy 2015-ben Tamara édesapja lett a döntőben második. Vörös Tamara a Kishuszár Vágtán többször volt sikeres, 2017-ben Budapesten a döntő második helyezettje lett Büszkével. 2018-ban is sikerült a fináléba jutnia, abban az évben a dobogó harmadik fokára állt.
A jótékonysági sztárfutamban szintén nagy vármegyei siker született, hiszen a komáromi Magyar Lovas Színház tagja, Krajnik-Balogh Gábor ért célba elsőként, nyereményét pedig az idei esztendőben is az őrbottyáni Bottyán Equus Lómenhely számára ajánlotta fel.
A színész még augusztusban nyilatkozta, hogy valódi önmagához a lovaglás is segít közelebb kerülni, ezért lett a Nemzeti Vágta Jótékonysági Sztárfutam egyik oszlopos tagja.
Elárulta, hogy számára a Nemzeti Vágta, színészként egy küldetés. Már tíz éve van köze a lovakhoz, a lovagláshoz, amely egy nagy szerelem. Színészként, közszereplőként feladatának érzi, hogy a fiatalok tudomást szerezzenek arról, milyen csodálatos lények a lovak, és milyen felemelő érzés a lovaglás szabadsága. Azt is lemondta, hogy folyamatosan igyekszik lovasedzésre járni az év minden szakában. Ebben nagy segítségére van az edzője, Kiss Dorottya, aki már a tavalyi futamra is felkészítette.
Az idei a tizenhatodik
A vágta továbbra is óriási népszerűségnek örvend, hiszen az elővágtákon közel 90 település lovasa indult. A 16. Nemzeti Vágta remek főpróbának bizonyult a jövő szeptemberi FEI négyesfogathajtó világbajnokság előtt, amelynek házigazdája szintén Szilvásvárad lesz. A honi lovas szakágak között kiemelten sikeres a magyar fogathajtás. A verseny szervezői az amatőr lovasok nagy örömére bejelentették, hogy jövőre is folytatódik a vágta.