2023.10.19. 19:18
A lakók kérésére újították fel Tatán az Almási utcát: rekordidő alatt készült el
Elkészült Tatán, az Almási utca aszfaltozása, csütörtök reggel feloldották az útzárat.
Mondhatjuk, hogy rekordidő alatt elkészült Tatán, az Almási utca felújítása. Mint arról korábban beszámoltunk: először kedden zárták le a Bacsó Béla utat a körforgalommal összekötő utcát, amikor elkezdték a burkolat maratását. Szerdán pedig az aszfaltozással folytatódtak a munkálatok.
Erre a két napra le is zárták az utcát, az autósokat pedig terelőútra irányították, ami a reggeli és a délutáni csúcsban hosszú dugót okozott. Talán ennek is köszönhető, hogy a tervezett befejezéshez képest korábban végeztek a munkával a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkásai.
Közben az is kiderült, hogy miért volt szükség az aszfaltozásra. Bencsik János országgyűlési képviselő közösségi oldalán számolt be arról, hogy az ő közbenjárására, lakossági kérésre újították fel az utcát.
Min írta a posztjában: a városrész lakói a nyár elején kerestek meg azzal a kéréssel, hogy a megrongálódott víznyelők és csatornafedlapok miatt az átmenő teherforgalom akkora zajt csap és olyan nagy rezgést keletkeztet, amely lehetetlenné teszi a nyugodt életvitelt. Megkeresésemre a Magyar Közút elkészítette a felújítási terveket és szerződést kötött a kivitelezővel.