Rácsok

A kutyáknak remek napja lesz, sokat sétálnak majd. Mégis, ha a menhelyen járok, az örömömbe vegyül valami üröm, keserédessé téve a látogatást. Sajnos már tudom, hogy a világ összes kutyáját és macskáját nem fogadhatom be, de mindig elszomorodom azon, mennyi állatról nem gondoskodnak, vagy mondanak le a gazdáik. Arról nem is beszélve, hogy sok állatot meg is kínoznak. A menhely már biztonságot nyújt számukra, de nem mindenkiért jön el az álomgazdi. Az sem szokatlan, hogy idős kutyákat adnak le a gazdák, akiknek tényleg alig van esélye gazdásodni, így nekik a rácsok jutnak életük végéig.

Bár a komáromi menhelyen dolgozók mindent megtesznek a kutyusokért, egy ebnek jár az egyéni figyelem, a szeretet, a saját család, ahol minden történésnek részese lehet a gazdáival. Bár sokan semmibe sem veszik a macskákat, nekik is ugyanúgy szükségük van az ember gondoskodó szeretetére. Ehelyett rengetegen tartanak macskát úgy, hogy néha megetetik, minden évben többször elletik, ahelyett hogy ivartalanítanák, ha pedig elköltöznek, hátrahagyják a szerencsétlent, rábízva más emberek jóindulatára.

Egy ideális világban menhelyre nem is lenne szükség. De a mi világunk nemhogy nem ideális, de még normálisnak sem nevezhető. Így pedig minden bizonnyal még jó pár születésnapot ünnepelhet a menhely.