Nem szegte az esztergomi hídfutók kedvét a rossz időjárás

– Nagyon gáz ez az esőkabát, ki ne tegyél benne az Instára! – beszélgetett két fiatal, miközben egyikük a rajt előtt a totális átázás elleni védőfelszerelését igazgatta magára. Való igaz, nem most voltak a legideálisabbak a körülmények egy kis sportoláshoz, de a keménymag a hűvös-borongós idő ellenére is úgy gondolta, teljesíti, amit megkövetel a becsülete.

Rutinos hídfutóként megéltem már hőséget, borongós időt, szemerkélő esőt, de a mostani alkalom mindent vitt – persze minden tekintetben. Eddig a rajtot követően mindig úrrá lett rajtam a versenyszellem, taxisokat meghazudtoló manőverekkel előzgettem az előttem lévőket, és barátaimmal azon küzdöttünk, hogy a célegyenesben lenyomott hajrát követően ki érkezik meg elsőként a párkányi termálfürdőbe. Most már visszább vettem a tempóból, igaz, nem is a minél jobb időeredmény volt a cél, mivel a családdal együtt kívántuk teljesíteni a távot. Jóllehet, a terepviszonyok úgy sem lesznek könnyebbek és a hídra vezető emelkedő sem lesz laposabb, ha az ember inkább kocog és a gyermekét cipeli kézbe.

„Na de hát nem vagyunk cukorból” – gondoltam és rögtön eszembe jutott, hogy fiatalként akár a szakadó esőben is kerékpároztunk. Az égi áldás szerencsére nem hullott a verseny alatt, így mindenki megúszta szárazon. Most azonban valahogy nem motivált a párkányi sétálóutcán a néhány lelkes szurkoló kétnyelvű biztatása szem, csak arra tudtam gondolni: egyszer mindennek vége lesz. De legalább újabb egyedi pólóval gazdagodott a hídfutásos gyűjtemény.