2023.09.17. 06:56
Már ősszel képernyőre kerülhet Milly, a komáromi Rex egykori védence
Hamarosan megérkezik a képernyőkre a Tündérkert című sorozat, amelynek egy részét a Komáromban, a Monostori erődben forgatták.
Milly, a Rex Komáromi Állatvédő Alapítvány egykori védence szerepet kapott a filmben
Forrás: Beküldött
Fotó: Török Zsolt
Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a Rex Komáromi Állatvédő Alapítvány egykori védence, a már gazdis Milly is epizódszerepet kapott a sorozatban, egy csatajelenet forgatásakor. Bár a sorozat kezdésének pontos időpontja még mindig nem ismert, a készítők annyit elárultak, hogy az ősszel biztosan képernyőre tűzi a sztorit a Duna Televízió.
A Tündérkertet már most a magyar Trónok harcaként emlegetik, hiszen a magyar történelem egy igencsak intrikában bővelkedő szakaszát mutatja be az alkotás. A sorozat főszereplője Báthory Gábor, a fiatal erdélyi fejedelem, akinek veszélyes politikai játszmákkal kell szembenéznie.
Báthory eközben igaz nőcsábász hírében áll, és a mulatozást sem veti meg. Egykori nevelőjével, atyai jó barátjával, Bethlen Gáborral is megromlik viszonyuk, míg egymás halálos ellenségeivé nem válnak. A sorozat előzetese már megtekinthető a legnagyobb videómegosztó oldalon.