Futóverseny

2023.08.07. 16:22

Szabó Benjámin az abszolút győztes a férfiak között a 40. Tatai Minimaratonon +fotók

Határon innen és határon túlról is sokan érkeztek szombaton Tatára, hogy teljesítsék a minimaratont és a félmaratont.

Kemma.hu

Több mint négyszáz indulóval rajtolt az idei negyvenedik nyílt futóverseny, amely ezúttal nem a szokásos rekkenő hőségben zajlott. A hőmérséklet pedig ideális volt a futáshoz. A versenypályán öt frissítőállomással várták az indulókat.

– Néhány alkalommal már volt erre példa, hogy nem az átlagos 40 fokos hőségben zajlott a verseny. De ez a kellemes idő a futóknak, a hűvös és viszonylag esős – mondta Róth Balázs, a FOOTOUR Sportegyesület elnöke, aki kiemelte, hogy attól függetlenül, hogy teljesen ideális a futáshoz a hőmérséklet, frissíteni senki se felejtsen el!

– Idén nem csak a verseny jubilál, most először érkezik a legtöbb testvárosból induló. Franciaországtól Szerbián át egészen Erdélyig neveztek a testvérváros futói, hiszen ez az év emiatt is jubileumi – tette hozzá.

Tata 2013-ban nyerte el az Európa Tanács Európa Díj kitüntetését. Tíz évvel a rangos kitüntetés elnyerése után a negyvenedik Tatai Minimaraton alkalmából a város nyolc testvérvárosából negyvennégy vendég látogatott Tatára, akik közül huszonkilencen részt is vettek a versenyen.

Nemcsak a verseny jubilált, Répássy György volt egyedüli a mezőnyben, aki minden egyes alkalommal rajthoz állt. Nyolc testvérvárosból negyvennégyen indultak. A minimaratoni távot a férfiak közül a TSC-Geotech atlétája, Szabó Benjámin teljesítette a leggyorsabban, aki negyvenöt perc negyvennégy másodperces idővel érkezett a célba, így ő lett az abszolút győztes.

– Második alkalommal indultam ezen a tatai versenyen, most jóval jobban elfáradtam azért. Nagyon jó volt a pálya, és élveztem is a futást, viszont voltak nehezebb pillanatok, főleg a dombos részeken. Megmondom őszintén nem ilyen időjárásra számítottam, kicsit rosszabbra. Volt egy hét kihagyásom, úgyhogy ahhoz képest ez egy nagyon jó időeredmény lett. Idén már csak két versenyem van, szerencsére a nehezebb részén már túl vagyok, az ifjúsági olimpiai fesztiválon – emelte ki lapunknak Szabó Benjámin. 

A hölgyek közül az első Nagy Julianna lett, aki az ELTE SE-Sashegyi Gepárdok csapatát képviselte. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában