Ünnepelnek

2023.08.02. 08:25

Összeállt az oroszlányi bányásznapi program: igazi sztárparádét láthatunk majd

Két kiemelt városi esemény programja véglegesedett az elmúlt napokban, amikor az események főszervezői egy asztalhoz ültek a Kölcseyben.

Wágner Zsanett

Tóth Gabi is koncertet ad Oroszlányban

Forrás: Fejér Megyei Hírlap

Fotó: Fehér Gábor

Az egyik a nemes nedűk szerelmeseit hivatott kicsalogatni a Szent Borbála térre, ez lesz az V. Oroszlányi Borfesztivál. A program augusztus 18-án, pénteken délután kezdődő és augusztus 20-án, vasárnap este véget érő programsor alatt hat neves borászat települ ki a főtérre és mintegy 50-60 fajta nemes nedűvel kínálják majd a kilátogatókat. Eközben a szabadtéri színpadon egymást váltják majd a hazai, erdélyi, felvidéki és kárpátaljai együttesek, zenekarok.

A másik kiemelt rendezvény lesz a bányásznap. Szeptember 1-3. között lesz a 73. Bányász- és 31. Villamos Napok rendezvénysorozat Oroszlányban. A szervezők az idén is gazdag programokkal várják az érdeklődőket. A hagyományos bányásznapi koszorúzást péntek délután szervezik a Szent Borbála téren, majd Hobó koncert és mécseses felvonulás zárja a nyitó napot a Kölcseynél.

A rendezvény többi részét, tehát a szombati és vasárnapi programsort, már a Bányászati Múzeum hozza tető alá. Tehát a csilletolás, a volt XX-as aknai bányászok és a bányamentők találkozója, továbbá a jobbnál jobb előadások és a koncertek helyszíne is a múzeum lesz. Animációs műsort, Szécsi Pál és Máté Péter dalait megidéző fellépőt ígérnek a szervezők, amit retró őrület követ. Ennek keretében koncertezik 20 órától a Bestiák, ezt követően pedig a Zanzibár.

Vasárnap lesz főzőverseny és szentmise a múzeum területén felállított színpadon, valamint tekerni lehet egy kerékpárért, de jön Kökény Attila, a New Level Empire és Tóth Gabi koncert is lesz. Végül bemutatkozik a Fricska tánccsoport.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában