2023.08.28. 21:00
Hogy lett az én nehéz iskolatáskám hirtelen az unokámé? - egy nagypapa vallomása
Nem mindegy, hogy valamit a vállunkra veszünk vagy a szívünkre, miként az sem, hogy valami a vállunkat nyomja vagy a lelkünket. Ha cinikus akarnék lenni, azt mondanám, ezzel össze is foglaltam az iskolakezdés lényegét.
Gyorsan elrepültek az évtizedek, de az iskola örök
Forrás: Fortepan / BL
Az osztálytársakkal találkozás izgalmát, a hátitáska súlyát, a matekórákon átélt rettegést… Emlékeim persze a saját kisiskolás és diákkorom élményeiből táplálkoznak, ám a lényegen mit sem változtatnak. A haveroknak örültem, a suli kezdetének már korántsem annyira…
A most iskolába, évnyitóra készülődőknek jelenleg csupán egy örömhírrel szolgálhatok, az első becsengetés péntekig várat magára. Addig még tart a vakáció. Aztán…
Aztán, amikor kijártam az „összes” oktatási intézmény összes osztályát és évfolyamát, úgy gondoltam, minden nyomástól megszabadultam. De á, egy fenét! Megszületett a lányom, majd a fiam. Aggódhattam az ő iskolai előmenetelükért. És nem is egy-két évig. Most, hogy már révbe értek – gondoltam – végre vége. Belesüppedhetek a fotelba egy jó könyvvel a kezemben, és legfeljebb az egykori iskolai csínytevéseken kuncogunk vidáman vagy nézünk össze hamiskásan a párommal. Ám egyszer csak, ripsz-ropsz megszületett az unokám, aztán egyszer csak iskoláskorú lett.
És most már ott tartunk, hogy – nagymamájával együtt – érte jobban izgulok minden tanévben, mint egykor a gyermekeinkért vagy anno magunkért. Ez is bizonyítja, hogy az iskola soha nem ér véget.
