Az idős szőlősgazda tragédiája: amikor már csak a kérges tenyérbe lehet az arcot temetni

Bütykös mutatóujjával tarkójáig tolja az egyébként szemébe húzott fejfedőt, mert nem hisz annak, amit lát. Az apjától örökölt, zsebkendőnyi földjén, a pár sor, amit egész évben gonddal ügyelt, művelt szőlője között már a peronoszpóra és a lisztharmat „tobzódik”. Arcát kérges tenyerébe rejti. A markában, a repedéseket nézve eszébe jutnak a metszés, valamint a talajgondozás fáradalmai, a hajtásválogatás és a kötözés sziszifuszi munkálatai. 

Egész esztendőben azért fáradt, hogy aztán nyár végén, ősz derekán még egyszer, de akkor már – a szüret miatt –jól eső érzésekkel elfáradjon. Elfáradjon, amikor a szőlővel telt puttonyokból a présbe öntheti a fürtöket, és láthatóvá válik a hegy leve, ahogy lassú csorgással, komótosan tölti meg a kádat… Ahogy az első pohár, még zavaros nedűbe belekortyol, amikor a legnagyobb hordó tetején meggyújtja a gyertyát, amely a munka végeztével kanócig ég. Egész évben erre várt. 

Ezzel szemben idén parazita gombák emésztették el a termést. Összetöpörödött bogyók kukucskáltak és kandikálnak ki a levelek takarásából, viaszos fényű, pozsgás szőlőszemek helyett. Most még el sem kezdődött a szüret, de az már biztos, hogy ez az évjárat nem a minőség és a mennyiség miatt lesz emlékezetes, netán nevezetes a szőlészek, borászok körében…