Happy end

2023.06.15. 17:40

Nyáron jött az esztergomi mercis karácsonyi ajándéka: fizetett a biztosító

Pont került az esztergomi pórul járt sofőr ügyére, akinek az autója elé egy karácsonyfát vágott be a szél. A biztosító végül százezreket fizetett.

Kemma.hu

Még év elején számoltunk be arról, hogy Esztergomban váratlan meglepetés ért egy sofőrt, akinek autója elé egy karácsonyfát fújt a szél. Az autóban kár is keletkezett, amiről akkor még nem lehetett tudni, hogy megtérül-e. Most azonban boldog véget ért ez a rendkívül furcsa történet.

Az autós szerencsétlen történetének híre az esztergomi önkormányzathoz is eljutott. A kocsin nem volt casco. Azonban bejelentkezett az önkormányzat vagyongazdálkodási osztálya, akik segíteni kívántak a pórul járt autós kártérítési ügyében.

Négy hónap elteltével az eset kapcsán pozitív fejleményről számolt be a BpiAutósok közössége. A tulajdonos és az önkormányzat személyes egyeztetése után a szükséges dokumentumokat beszerezték, megvizsgálták az ügyet és bejelentették a kárt a biztosító felé. A biztosító május 11-én értesítette is az önkormányzatot a kárfizetésről. 

A teljes kár végül 583 ezer 105 forint lett. A biztosító 524 ezer 795 forintot fizetett a károsultnak, míg az önkormányzat a biztosítási szerződésben vállalt 10 százalékos önrészt, 58 ezer 310 forintot utalt át a sofőrnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában