2023.06.08. 11:07
Jól mulattak a családok a szikrázó napsütésben Szőnyben és Koppánymonostoron is +fotók
Mindkét településen izgalmas programok várták a családokat. Előbbi helyszínen családi napot, utóbbin pedig gyereknapot szerveztek.
A szőnyi családi napon a gyerekek kipróbálhatták az íjászkodást is
Fotó: K.D.
A szőnyi családi napot már a járvány előtti időszakban is megrendezték egyszer, most pedig újra lehetőségük volt a helyieknek, hogy együtt szórakozhassanak. A Szőnyért Molajért Tanácsadó testület számtalan programot kínált, az eseménynek a Kórház-tó partja adott otthont. A napot horgászversennyel indították, amelyre mintegy harmincan neveztek. Volt főzőverseny is, tíz csapat kápráztatta el a vendégeket főztjével. Eközben a Kemence Egyesület munkatársai sorra sütötték a finomabbnál finomabb lángosokat is.
A rendezvényt dr. Molnár Attila polgármester, dr. Kreft Horváth Loránd alpolgármester és Takács József önkormányzati képviselő nyitotta meg. Takács József lapunknak arról beszélt, ez alkalommal iskolák, óvodák, a nyugdíjas egyesület, a nőklub és sok más további egyesület is csatlakoztak a programhoz. A színpadon egymást követték a zenés, táncos produkciók, a Kemence Egyesület bábcsoportja is fellépett. A színpadi produkciókkal egész nap folyamatosan zajlott az íjászat, a népi kézműves foglalkozás és népi játékok, délutántól pedig koncertek várták a résztvevőket.
Szőnyi Családi Nap
Fotók: Körtvélyfáy DinaA koppánymonostori gyereknapon fergeteges volt a hangulat. Rengeteg gyerek próbálta ki az ugrálóvárakat, de sokan pattantak traktorra, hogy rövid útra induljanak a járgánnyal, amelyet Czita János alpolgármester szerzett meg a rendezvényre. Czita János azt mondta, ez a nap igazán csapatépítő jellegű, amely a felnőtteknek és a gyerekeknek is nagy élményt jelent, továbbá köszönetet mondott a Monostori Kulturális Egyesületnek a szervezésért is.
Monostori Gyermeknap Koppánymonostoron
Fotók: Körtvélyfáy DinaA rendezvényen egyebek mellett pónilovaglásra is volt lehetőség, illetve különféle fajátékokat is ki lehetett próbálni, a kicsiket fából készült konyha is várta. Népszerű volt a kézműves foglalkozás is, illetve az önkéntes tűzoltók járgányát is ki lehetett próbálni, sorra készültek a csillámtetoválások is. Nem maradt éhen senki sem, ugyanis a szervezők zsíros kenyérrel, rengeteg palacsintával, illetve fagylalttal készültek. A nap során több ezer palacsinta fogyott. A gyerekek egy több állomásból álló pályán is végigmehettek, ahol jegyeket gyűjthettek. Ezeket sokféle gyerekjátékra válthatták be, amiket a helyiek ajánlottak fel.