2023.06.01. 16:04
Fotókon a babák köszöntése: ajándékot is kaptak a Jókai ligetben
Ismét a Jókai ligetben köszöntötte a város vezetése az elmúlt hónapokban született komáromi babákat és szüleiket.

Húsz babát, és velük a jövőt ünnepelték a komáromiak
Forrás: 24 Óra
Fotó: Viszló Balázs
Dr. Molnár Attila polgármester az eseményen elmondta, fontos gesztusnak tartják, hogy köszöntsék a város legfiatalabb lakóit, illetve azt is, hogy a családoknak különféle kedvezményrendszereket kínálhassanak. Felhívta a figyelmet arra is, sok olyan fejlesztésük van, amely a bölcsődéket, óvodákat érinti, szeretnének szép intézményi hátteret biztosítani a felnövekvő generációnak. Hozzátette azt is, hogy az elmúlt időszakban húsz baba látta meg a napvilágot.
Hajnal Dóra önkormányzati képviselő arról beszélt, a szülőszobában nem csupán gyermek születik, hanem egy család is. Vajda Bence önkormányzati képviselő azt hangsúlyozta, minden nap azon munkálkodnak, hogy a komáromi gyerekek jövőjét biztosítsák.
A babaköszöntő ünnepségen a szülők ajándékcsomagot, az anyukák egy-egy szál rózsát vehettek át dr. Molnár Attilától, valamint Hajnal Dórától és Vajda Bencétől. Ezt követően a kicsik Vigh-Boda Marcsi kerekítő foglalkozásán vettek részt.
Újszülöttek köszöntése a komáromi Jókai ligetben
Fotók: Viszló Balázs