2023.06.26. 12:00
Aranymosók és Az aranyember Komáromban
Komáromban is több programmal várták az érdeklődőket a hétvégén a múzeumok éjszakája alkalmából. A Monostori erődben délután tárlatvezetések indultak, amelyen mintegy háromszázan vettek részt.

Komáromban, a Monostori erődben délután tárlatvezetések indultak
Forrás: 24 Óra
Fotó: K. D.
A Dunai bástyában Legát István helytörténész állandó kiállítását tekinthették meg a vendégek. A kiállítás berendezője előadást is tartott, megmutatta a komáromi aranymosók által használt eszközöket, a halászathoz szükséges dobóhálót, tükörhálót és beszélt az ősi halászati módszerekről is. A kiállításon az egyetlen megmaradt komáromi szekeresgazda szekeret is meg lehetett szemlélni. Este a Magyarock Dalszínház előadásában Az arany ember című musicalt lehetett megtekinteni a Klapka színpadon.

Fotó: K. D. / Forrás: 24 Óra
Sokan voltak kíváncsiak a Komáromi Klapka György Múzeum programjára, amelyet a megújult és berendezett Brigetio Öröksége Látogatóközpontban rendeztek meg. Számadó Emese, az intézmény igazgatója elmondta, délutántól római korban is ismert gyerekjátékokat próbálhatott ki a fiatalabb korosztály. Ezen kívül római kori frizurákat is készítettek az érdeklődőknek. Folyamatosan tárlatvezetések indultak, az esti alkalmat gyertyafénynél rendezték meg, hogy kicsit „romantikusabbá” tegyék a programot. A komáromi értéktárat bemutató kiállításon a pingáló asztalos mesterséggel lehetett megismerkedni. A földszinti, időszaki kiállítóteremben Rauscher György komáromi festőművész alkotásait lehetett megnézni, aki Honthy Hannát, Marlene Dietrichet és több, akkor híres filmsztárt is lefestett. A kiállításban fotósarkot is berendeztek, ahol az 1920-as évek ruháiban lehetett pózolni.