Múltidéző

2023.04.28. 17:30

Történelmet írt II. János Pál pápa 32 éve, ő volt az utolsó szent Esztergomban

32 éve, 1991-ben látogatott el utoljára vármegyénkbe, konkrétan Esztergomba pápa. II. János Pál pápát tízezrek várták, a Szentatya misét celebrált és nem távozott üres kézzel.

Kemma.hu

Ferenc pápa budapesti látogatása kapcsán idézzük fel, mikor, merre is járt hazánkban a múltban Isten mindenkori földi helytartója. Ferenc pápa egyébként most másodszor jár hazánkban: utoljára 2 éve a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét celebrálta. Előtte 27 éve járt pápa Magyarországon: 1996-ban II. János Pál a Pannonhalmi Főapátság millenniumi megemlékezése alkalmából érkezett, 5 évvel azelőtt, 1991. augusztus 16-20. között pedig Esztergomba is ellátogatott.

A '91-es látogatás különlegességét az adta, hogy II. János Pál a volt kommunista országok közül szülőhazája, Lengyelország után Magyarország volt az első, amelybe ellátogatott. II. János Pál 1991. augusztus 16-án érkezett repülővel a magyar nemzeti zászlókkal és a Vatikánvárosi Állam lobogóival feldíszített Ferihegyi légikikötőbe. A gépről lelépdelve, a fogadó ország iránti megkülönböztetett tisztelet gesztusaként a repülőgép lépcsőjéről lelépve térdre borult, és ajkával illette az anyaföldet, számolt be a 24 Óra az érkezés utáni másnapi számában.

Forrás: 24 Óra

A magyar állam nevében Göncz Árpád köztársasági elnök köszöntötte a lelkipásztori látogatásra hazánkba érkezett egyházfőt. A vendégek és a vendéglátók kölcsönös bemutatkozása után a magyar államfő beszédben méltatta II. János Pál látogatásának jelentőségét.

A Szentatya még aznap Esztergomba látogatott. Mint a katolikus.hu írja, a pápai helikopter és a kíséret 12 óra 15-kor szállt le az esztergomi repülőtéren. Ott fogadóbizottság köszöntötte: dr. Horváth József köztársasági megbízott, dr. Kovács György Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke, dr. Könözsy László Esztergom polgármestere, dr. Szepezdi Ervin helynök, Németh László érseki titkár, valamint Luciana nővér és Kolos atya, a 24 Óra beszámolója szerint.

A Szentatya ezután majd pápamobilban a Prímási Palotába ment. Ebéd után rövid pihenőt tartott, 14 óra 30-kor indult a bazilikába, ahol ünnepi szentmisét celebrált. A 24 Óra beszámolója szerint a bazilika előtt felállított oltár a hatalmas térrel mintegy óriási templommá nőtt. Amikor II. János Pál az oltár felé közelített, Magyarország legöregebb harangja, a helyi Balassa Múzeumban őrzött, Esztergom környékén talált Szent István-korabeli harang kondult meg. Az oltár előtt Paskai László bíboros, esztergomi érsek-prímás köszöntötte a katolikus egyházfőt. 

II. János Pál nem távozott üres kézzel: a papság ajándékozta meg, emellett művészi díszítésű misekönyvet Erdős Mátyás, a Bibliotéka igazgatója, a város ajándékát Könözsy László polgármester egy bronzplakettet adta át. Ajándékoztak a magyar szerzetesrendek, és a dorogi bányászok is, ők művészi bányászlámpát vittek a pápának. 

A bazilika előtti téren a magyar papok, szerzetesek és szerzetesnők mintegy ötezren, az elsősorban Esztergom környékéről és Szlovákiából érkezett hívek közel ötvenezren várták. A szentmisén száz hívőt maga II. János Pál áldoztatott meg. Sok ezren járultak a misén részt vevő mintegy 3000 pap elé áldozásra. A szentmise a pápai, a „Boldogasszony anyánk...” ősi magyar himnusz közös eléneklésével ért véget.

A Szentatya először lement a bazilika kriptájába, és ott Mindszenty József bíboros sírjánál imádkozott, majd a bazilika sekrestyéjében felöltözött és az oltárhoz vonult. A szentmise elején Paskai bíboros úr köszöntötte őt:

„Mély tisztelettel és gyermeki szeretettel köszöntjük Szentségedet az ősi esztergomi várhegyen. Ezen a várhegyen nevelkedett Szent István, itt bérmálta meg őt Szent Adalbert vértanú püspök, az első ezredfordulón itt helyezték fejére a II. Szilveszter pápától küldött koronát, innen szervezte meg a magyar egyházat és halála előtt itt ajánlotta a Boldogasszony oltalmába „a szentegyházat a püspökökkel és papokkal, az országot a néppel és vezetőikkel”. Tőle örököltük a keresztény hittel együtt a ragaszkodást és az egységet az Apostoli Szentszékhez, amelyet a magyar katolikus egyház mindig hűségesen megőrzött.”

A pápalátogatás estéjén régi történelmi tűzijátékot elevenítettek fel, a rakéták a Várhegy déli bástyájáról és a Nagy-Dunán álló csonka-hídról röppentek fel, írta a 24 Óra.

A látogatás napján még a forgalom is megállt - szó szerint, ugyanis se ki, se be nem mehetett senki Esztergomba, az autóforgalmat megállították. A fotók tanúsága szerint több kegytárgyat, ajándékot is lehetett venni a városban, sőt: Pápai emlék mézeskalácsot is árultak Esztergomban, darabját 40 forintért.

 

 

A Szentatya lerója kegyeletét Mindszenty József hercegprímás emléktáblájánál az Esztergomi Bazilikában 1991. augusztus 16-án (Fotó: Szebellédy Géza / MTI/gondola.hu)

A bíborosi köszöntő után II. János Pál mondta el homíliáját, majd a mise után, háromnegyed hatkor visszatért a sekrestyébe, átöltözött és elindult a Duna-partra. 18 óra 45-kor indult hajóval Budapestre.

II. János Pál pápa szentmisét celebrál Esztergomban, 1991. augusztus 16-án. (Fotó: Szebellédy Géza / MTI/gondola.hu)

 II. János Pált egyébként szinte napra pontosan kilenc éve, 2014. április 27-én avatta szentté Ferenc pápa, aki 1978 és 2005 között a 264. római pápaként ült Szent Péter trónján.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában