Ikszek

2023.04.23. 20:47

Babai János nyerte az oroszlányi időközi választást

Öten indultak a megüresedett képviselői helyért Oroszlányban, végül a voksok több mint felét begyűjtve Babai János nyert.

W. Zs.

Időközi választást tartottak Oroszlányban vasárnap. A 4-es választókörben, a 7-es és a 8-a szavazókörben élők választhattak új képviselőt. Mint korábban megírtuk, Szabó Mihály alpolgármester lemondott a képviselői mandátumáról is év elején, a megüresedett helyére öt jelölt közül lehetett választani. 

A nap folyamán, a szavazás félidején már túl Lázárné Kulhanek Anasztázia, a 8-as szavazókör bizottsági elnöke arról számolt be, hogy az átlagnál alacsonyabb volt a részvételi arány. A névjegyzékben 852-en szerepeltek, ebből addig 114-en mentek szavazni. Az első választóra is várni kellett, 7 óra 10 perckor érkezett a szociális szolgálat központi épületébe.

Dr. File Beáta jegyző kérdésünkre elmondta, zökkenőmentes volt a szavazás, kirívó eset nem történt a szavazókörökben. Végül 19 órakor lezárult a voksolás és az urnabontás következett. A szavazatszámlálók gyorsak voltak, végeredményben Babai János (OLPK) győzött, a voksok több mint 54 százalékát megszerezve.

A győztes tősgyökeres oroszlányi, 1982-ben született. Házas, kétgyermekes édesapa. 2019 óta az Oroszlányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökeként végzi munkáját. Óvárosban, a 4. számú választókörzetben nőtt fel. A tatabányai Fellner Jakab Középfokú Iskolában végzett. Atletizált, és bokszolt. Jelenleg termelési technikus. Parkolóbővítést és a közbiztonság erősítését ígéri, továbbá egy pihenőpark kialakítását a Petőfi udvarban.

A választásra jogosult 1755-ből 272-en vettek részt a voksoláson, ez 15,5 százalékos részvételt jelent. A Fürst és a Petőfi Sándor, a Táncsics Mihály és a Gönczi Ferenc utcák választópolgárai voksolhattak. Négy érvénytelen, két bélyegző nélküli szavazalólap volt az urnákban, így végül 266 érvényes voks döntött a megüresedett képviselői helyről. 

Az időközi képviselő-választás eredménye:

  • Babai János (OLPK):  146 (54,89%)
  • Torma Lajos (független): 57 (21,43%)
  • Puskás Alexa (Mi Hazánk): 34 (12,78%)
  • Kaszab Noémi (MEMO): 16 (6,02%)
  • Póczik Gábor (független): 13 (4,89%)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában