Sportkomplexum

2023.03.29. 12:47

Épülhet az új stadion Észak-Komáromban is

A felvidéki KFC Komárno Facebook-oldalán jelentette be, hogy az észak-komáromi futballstadion rekonstrukciója májusban megkezdődik. A kivitelezőnek ezután 15 hónap áll majd rendelkezésére, hogy elvégezze a munkálatokat.

Kemma.hu

A KFC Komárno Facebook-oldalán 2017-ben közzétett látványterv

Forrás: Facebook

Fotó: KFC Komárno

– Már régóta várunk erre a napra. Komárom városa megérdemel egy modern sportkomplexumot, amely megfelel a szakmai és a nagyközönség elvárásainak egyaránt - mondta Baráth György, a KFC Komárno elnöke, majd így folytatta: – Örülök, hogy túl vagyunk a kivitelező kiválasztásának rendkívül nehéz szakaszán. Az egész folyamat során számos problémával és bonyodalommal kellett szembenéznünk, amelyeket az egyes jelentkezők idéztek elő, de végül sikeresen, a törvényeknek megfelelően lezártuk a folyamatot. Szilárdan hiszem, hogy az új stadion a létesítményeivel együtt nemcsak a labdarúgókat fogja jól szolgálni, hanem a közösség számára is érdekes teret biztosít majd a különböző rendezvények és a Komáromban szervezett események számára – tette hozzá Baráth György.

2017 nyarán látott napvilágot a hír, mely szerint a magyar kormány támogatásával újulhat meg az észak-komáromi stadion. A KFC Komárno a 2017/18-as szezontól szerepel a szlovák II. ligában. A lila-fehér legénység jelenleg a harmadik helyen áll a bajnokságban. Az együttes jeleskedett a Szlovák Kupában is, az előző idényben legyőzte a szlovák élvonalbeli bajnokságban szereplő Dunaszerdahely gárdáját is, az idei kiírásban pedig a legjobb nyolc között búcsúzott, a FC Spartak Trnava elleni 2-0-s vereség jelentette számukra a végállomást.

A KFC-nél több ismert labdarúgó nevelkedett, így például a 63-szoros magyar válogatott Priskin Tamás. A klub szakmai igazgatója pedig a tatabányai Vincze Istán.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában