2023.02.10. 14:01
Gáz van a számlákkal: durva összegek sokkolták a megyei fogyasztókat
Februárban a földgáz-fogyasztók több levelet is kaptak a szolgáltatótól. Számlát is, amelyeken több esetben elrettentő összeg szerepelt. Több csoport tette közzé az interneten ezekkel kapcsolatos tapasztalatait. Csokorba gyűjtöttük a történéseket és a teendőket. Az ügyfélszolgálaton dolgozók készségesen segítenek.

Sokan a szívükhöz kaptak a gázszámlájukon szereplő összeg láttán
Forrás: beküldött
Megyénk számos településének gázszolgáltatója februárban eljuttatott fogyasztóihoz egy elszámoló számlát. Olvasónk is megkapta a magáét, amelyen hozzávetőlegesen ugyanazzal az összeggel találkozott, mint amilyennel februárban szokott. Nem fogott gyanút.
Nem szokta havonta diktálni az óraállást, és nem történt leolvasás sem, ám a számlarészletezőn mégis olvasható volt egy leolvasottként szerepeltetett, de vélelmezett óraállás december 31-i dátummal. Több, mint amit valóban fogyasztott addig. De a teljes összeg hozzávetőlegesen igazodott a fűtési szezonhoz, így elutalta az összeget.
Ugyancsak februárban érkezett a fogyasztókhoz, így hozzá is egy levél, amelyben jelezték: 2023. január 1-jétől az OPUS TIGÁZ Zrt. átvette az MVM Égáz-Dégáz Zrt.-től több elosztóvezeték-hálózat üzemeltetését. Teendő nincs, mert az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt., mint az ügyfelek megbízottja, megkötötte minden lakossági ügyfél helyett az OPUS TIGÁZ Zrt-vel a szerződést, amely már hatályba is lépett. Kiemelték:
az elosztóváltás miatt a felhasználási helyen nem változik a gázár.
Nem sokkal később érkezett egy első résszámlának nevezett paksaméta. Az elszámolt időszak csak január egy időszakára vonatkozott, ám a megszokott összeg többszöröse volt. Sok fogyasztó a szívéhez kapott ekkor.
A közösségi oldalakon ezt követően jelentek meg az információk. Volt olyan fogyasztó, aki több százezres résszámlát kapott, holott a fogyasztása messze elmaradt a szolgáltató által vélelmezett köbméterektől. A csoportokban röpködtek a magasabbnál magasabb, irreális összegek. A kommentelők nyertesnek egy 490 ezres versenyzőt kiáltottak ki.
A cégen belüli átállás miatt a havi diktálósok sem tudták jelezni januárban az óraállást. A számlákat ezért feltételezett óraállásokra hivatkozva állították ki.
A számlák kézhezvétele után nagyon sokan hívták az ügyfélszolgálatot és jelentek meg az ügyfélszolgálati irodákban. A szolgáltató a közösségi oldalakon minden fogyasztót telefonálásra biztatott. Igaz, azt is hozzátették, legyenek kitartóak a telefonálók, a vonalak ugyanis túlterheltek, emiatt hosszabb a várakozási idő.
A gázszolgáltató ügyfélszolgálat elérhetőségei:
- 06 20 474-9999
- 06 30 474-9999
- 06 70 474-9999
- 06 1 474-9999.
Vagy keressék fel személyesen az ügyfélszolgálatokat. Hasznos, ha előre foglalnak időpontot, mert nagy lehet a várakozási idő.
A szolgáltatóval egyeztetett tényleges óraállás alapján ugyanis vissza lehetett számolni a befizetendőket, s a több százezrek hirtelen jelentős mértékben csökkentek reális összegekre. Rosszul azok jártak, akik csoportos beszedéssel egyenlítik ki a számláikat.
Esetükben a bank sok esetben már kiegyenlítette a gázszolgáltató felé a számlákon lévő hatalmas összegeket. Volt aki azt írta, a szolgáltató ugyan jóváírja neki a befizetett pénzt, ám ez az „előtörlesztés” jelentős terhet ró a családra.
Tardos község hivatalos közösségi oldalán kifejezetten kérte a településen élőket, hogy mielőbb vegyék fel a kapcsolatot a szolgáltatóval. Az ügyfélszolgálaton dolgozók készségesen segítenek.